Oroszok bombázhattak egy menekülttábort Szíriában

Főleg nők és gyerekek lakta menekülttábort bombáztak harci gépek Szíriában, a jordán határ mellett. Tízen meghaltak, a felkelők szerint oroszok voltak a támadók.

Feltehetően orosz harci gépek támadtak egy szíriai menekülttábort Szíria a jordániai határ közelében. Tíz ember meghalt, többtucatnyian megsebesültek – állították szíriai felkelők. Szaid Szaif Kalamoni, a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) nevű felkelőcsoport szóvivője kedden elmondta, hogy számos harci gép nagy magasságból csapást mért egy ideiglenes menekülttáborra, ahol emberek százai, főleg nők és gyerekek tartózkodnak a Jordánia és Szíria közötti területen, a határ szíriai oldalán.

A Hadalat nevű tábor egyike a térség két nagy hasonló létesítményének. Nyugati diplomaták megerősítették a történteket. A táborokban mintegy hatvanezer ember keresett menedéket Szíria középső és keleti részéből menekülve. A jordániai hatóságok biztonsági okokra hivatkozva nem engedik belépni a menekülteket az országba. Az Egyesült Államokkal szövetséges Jordánia katonai övezetnek nyilvánította határát azután, hogy egy öngyilkos merénylő – az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet feltételezett tagja – a múlt hónapban Szíriából indulva egy jordániai katonai támaszpontnak vezette járművét. A támadásban kilenc jordániai határőr meghalt. A múlt hónapban nemzetközi segélymunkások és a menekültek közölték: kifogyóban vannak élelmiszer- és egyéb készleteik a jordániai határ lezárása miatt.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez