Amerikai kommandósok Dél-Szudánban

Az amerikai vezetés 40 katonát küldött a forrongó ország fővárosába, ahol már több százan haltak meg a több napja tartó harcokban. A katonák feladata, hogy evakuálják az amerikai állampolgárokat és biztosítsák a nagykövetség és a diplomaták védelmét.

Továbbra is rendkívül feszült a helyzet Dél-Szudánban, ahonnét katonai repülőgépekkel evakuálják a külföldi állampolgárokat. Az ország gyakorlatilag lebénult, senki sem tudja, hogy mi várható az elkövetkezendő napokban. Közben az ENSZ jelezte, hogy a kirobbant harcok miatt 36 ezer ember hagyta el az otthonát. Többségük a szomszédos Ugandába próbált bejutni, de nem sok sikerrel. A kormányerők ugyanis ellenőrző pontokat állítottak fel, és csak azokat engedik át, akik fizetnek nekik. A menekültek között sok a sérült is. Szemtanúk és az ENSZ egyaránt jelezték, hogy sok civil éppen menekülés közben sérült meg vagy halt meg. A fegyveresek ugyanis válogatás nélkül mindenkire tüzet nyitnak, akit megpillananak.

A kialakult háborús helyzet miatt több ország is jelezte, hogy kimenekíti állampolgárait. A különböző segélyszervezetek is hasonlóképpen járnak el. Olaszország és Németország katonai repülőgépeket küldött Jubába, míg az ugandaiak katonai beavatkozással szálították háza honfitársaikat. Washington nem zárja be külképviseletét, diplomatái jelentős részét viszont hazahívja.

(Visited 1 times, 1 visits today)

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Ha nincs dátum a cikkeknél nincs semmi értelmük.

    Válasz

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez