Akár Dél-Koreát is elérhetnék a most kilőtt északi rakéták

Észak-Korea kedden ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki, amelyek 500-600 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe csapódtak. A rakéták akár Dél-Koreát is elérhetik – közölte a dél-koreai hadsereg.

A három, feltehetően Scud típusú rakétát Észak-Hvanghe tartományból lőtték ki helyi idő szerint reggel 6 óra körül.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea július elején jelentette be, hogy Dél-Koreába telepítenek egy THAAD típusú rakétaelhárító rendszert az észak-koreai fenyegetés miatt. Előzőleg Phenjan azzal fenyegetőzött a várható amerikai-dél-koreai bejelentésre, hogy miután az hadüzenettel ér fel, a lehető legkíméletlenebbül válaszolni fog rá.

Április óta Észak-Korea több alkalommal tesztelt ballisztikus rakétát, ezek a Japán-tengerbe csapódtak be. Legutóbb június 22-én hajtott végre kísérletet egy Muszudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely 400 kilométer megtétele után csapódott a vízbe, mintegy 300 kilométerre a japán partoktól.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez