Ragaszkodik Gülen kiadatásához Ankara

Elküldte az ankarai igazságügyi minisztérium Washingtonba azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján Törökország kéri az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatását – jelentette be kedden Binali Yildirim miniszterelnök.

Az ankarai vezetés azzal vádolja Gülent, hogy része volt a múlt heti katonai puccskísérletben. A hitszónok következetesen tagadja ezt. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, minden bizonyíték azt mutatja, hogy a puccskísérletet Gülen akaratára és parancsai alapján szervezték meg.

Yildirim pedig bejelentette, hogy a török kormány szerdán fontos intézkedéseket fog hozni további hatalomátvételi kísérletek kizárása és a lakosság biztonságának garantálása érdekében.

A nyilatkozatokból kiderül az is, hogy tovább folyik az államapparátusban a puccs utáni tisztogatás. A miniszterelnök hivatalából közölték, hogy 257 kollégájuk munkavégzését felfüggesztették. Ezzel – mondhatni – megtizedelték az ott dolgozókat, mivel becslések szerint 2600 főt alkalmaz a miniszterelnökség.

A hadsereg vezérkari főnöke kedden azt írta internetes honlapján, hogy a fegyveres erők zömének semmi köze nem volt az elvetélt puccshoz, akinek pedig volt, azt a lehető legszigorúbban megbüntetik.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez