Nem csak mondták: meg is csinálták – a WikiLeaks megkezdte a török e-mailek közzétételét

Korábbi bejelentésének megfelelően a WikiLeaks internetes leleplező oldal kedd késő este nyilvánosságra hozott több százezer e-mailt a török kormány levelezéséből. Az e-maileket a török kormány megbuktatására múlt pénteken tett kísérlet előtt egy héttel szerezték meg.

“A WikiLeaks nyilvánosságra hozza az AKP-e-mailek első részét” – írta a honlap. Az AKP a török kormánypártnak, az Igazság és Fejlődés Pártjának a török nevéből alkotott betűszó.

Az oknyomozó-leleplező oldal adatbankja 294 548 e-mailt tartalmaz összesen 762 fiókból. A megszerzett üzenetek többsége nem a kormány belső ügyeivel, hanem az AKP külvilághoz fűződő viszonyával foglalkozik. A legfrissebb elektronikus levelet 2016. július 6-án küldték el a címzettnek, míg a legrégebbi 2010-ből származik.

Az e-maileket a török kormány megbuktatására múlt pénteken tett kísérlet előtt egy héttel szerezték meg a leleplezők. A WikiLeaks Twitter-oldala szerint azonban nemcsak e-mailek vannak a birtokukban, de több AKP-képviselő magántelefonszáma is.

A WikiLeaks már hétfőn beharangozta Twitter-oldalán a dokumentumok közzétételét. A szervezet később azt is elmondta, hogy azóta “folyamatos támadás” alatt van a szerverük, feltételezésük szerint török kormánykörök rendeletére.

A keddi napot a WikiLeaks diadalmas bejegyzéssel zárta: “Úgy tűnik, hogy megnyertük az egész napos kiberháborút, mindjárt jönnek az AKP-e-mailek.”

A leleplező oldal elérését Törökországban a dokumentumok közzététele után röviddel blokkolták. A WikiLeaks üzemeltetői Twitter-üzeneteikben már korábban jelezték, hogy a török állampolgárok valószínűleg csak torrentoldalakon keresztül, a cenzúrát kijátszva tudnak majd hozzáférni az adatbázishoz.

A török állampolgárok kérdésére a WikiLeaks alapítói Twitter-üzenetükben jelezték: kizárólag az igazság érdekli őket, nem dolgoznak sem az AKP ellen, sem mellette. Tájékoztatásuk szerint válogatás nélkül hozták nyilvánosságra a megszerzett e-maileket, amelyek jót és rosszat egyaránt tartalmaznak az AKP-re nézve.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez