Egymilliárd forint határon túli magyaroknak

Komoly erdélyi infrastrukturális fejlesztések, a régió turizmusának átalakítása, támogatások az anyanyelv megőrzéséért. Ezek voltak a mai tusnádfürdői előadások fontosabb témái.

Be tudnánk majd lassan vezetni az eurót, ha akarnánk. De majd meglátjuk, akarjuk-e. Röviden így foglalnám össze Varga Mihály pénzügyminiszter kérdésemre adott válaszát. A miniszter a délutáni tusnádi fórumon beszélt még a közlekedési fejlesztésekről és az elért eredményekről.
A fórumot rögtön sajtótájékoztató követte, melyet Erdélyi Rudolf Zalán, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány igazgatója tartott. Erdélyi Rudolf elmondta: az erdélyi és a többi határon túli magyar közösség anyanyelvi oktatását és a minőségi képzéseket rövid távon közel egymilliárd forinttal támogatják. A cél, hogy a határon túli magyarság szülőföldjén is versenyképes tudást szerezhessen. A pénzt pályázatokkal nyerhetik el oktatási intézmények, szervezetek és magánszemélyek egyaránt.
Rudolf Zalán, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány igazgatója
Rudolf Zalán, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány igazgatója
Tusnádfürdőn szokás szerint délutánig a szellemi műhelyek aktívak, este pedig – most már karszalagos rendszerben – koncerteket látogathatnak az érdeklődők.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez