Már egy éve tervezte a lövöldözést a müncheni támadó

Ezt most közölték a német hatóságok. Azt már korábban tudtuk, hogy részletesen tanulmányozta a vérfürdőket, köztük a norvég Anders Breivikét, aki napra pontosan 5 évvel korábban gyilkolt meg 77 embert.

A 18 éves, német-iráni kettős állampolgár David Sonboly egy Glock pisztollyal követte el a vérfürdőt a gyorsétteremben. Az illegálisan tartott fegyvert a neten vette – közölte a bajor rendőrség.

Több mint háromszáz tölténye volt, kilenc embert lőtt agyon, 35-öt sebesített meg, végül magával is végzett.

Az áldozatai között három koszovói, három török és egy görög volt. Heten tinédzserek. A virrasztások még mindig tartanak értük a bajor fővárosban. A hatóságok szerint válogatás nélkül lőtt rájuk, és egyes hírekkel ellentétben nem voltak az osztálytársai.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez