Trump váltig állítja, hogy egységesek mögötte a republikánusok

Még soha nem volt ilyen egységes a Republikánus Párt, mint most – jelentette ki Donald Trump republikánus elnökjelölt Floridában tartott kampánygyűlésén szerdán.

Azt állította, hogy az elnökválasztási kampánnyal sincsenek bajok.

“A kampány tényleg remekül halad, soha nem voltunk ilyen egységesek, mióta elkezdtük, egység dolgában most állunk a legjobban. Hihetetlenül jól teljesítünk” – fogalmazott a pódiumon. Ezt követően Barack Obama elnököt támadta a The Wall Street Journal szerdai riportjára hivatkozva, amely szerint az amerikai kormányzat januárban éppen azon a napon adott át Iránnak 400 millió dollárt, amikor Teherán szabadon bocsátott négy amerikai foglyot.

“Amerikát oly sokféleképpen alázták meg az elmúlt években” – fejtegette Trump Obama és Hillary Clinton volt külügyminiszter, a demokraták elnökjelöltjének külpolitikai döntéseit ostorozva.

Donald Trump mintegy negyven percen keresztül a korábbi – az előválasztási folyamat során elszenvedett – vélt sérelmeiről és vitáiról beszélt, csaknem összefüggéstelenül. A hatást, s ezzel Trump megítélésének lényeges megváltozását jól érzékeltette az, hogy amikor később a republikánusokkal nyíltan rokonszenvező Fox televízió részleteket játszott be a nagygyűlésről, a műsorvezető hangosan nevetett.

A Republikánus Pártban közben forrnak az indulatok, s bár Trump kampányfőnöke, Paul Manafort cáfolta az elégedetlenséget, szerdán este már ő is Trumpra kezdte hárítani a felelősséget. Elismerte, hogy a 2004-ben a fiát Irakban elveszítő, pakisztáni gyökerű amerikai házaspárral folytatott vitája Trumpnak “nem volt okos”, és gyorsan leszögezte azt is, hogy mindezért a felelősség nem a tanácsadókat, hanem magát Trumpot terheli.

A Politico című lap meg nem nevezett bennfentes forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Trump kampánycsapatában elég nagy a káosz, mindenki a saját feje után megy, hiányzik az összehangolt munka, illetve megbomlott a kampánystáb, valamint Trump szoros szövetségeseinek egysége. Kivált elkeserítőnek ítéli mindenki a pártvezetés és Trump rossz viszonyát.

Az elégedetlenség ellenére eddig a párt egyetlen vezető politikusa sem vonta meg a támogatását az elnökjelölttől.

A Fox televízió szerda este közzétett felmérése szerint Hillary Clinton már tíz százalékosra növelte előnyét Donald Trumppal szemben.

A republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot élesen bíráló Khizr Khan korábban arról értekezett, hogy az amerikai alkotmányt felülírja a saría, az iszlám törvénykezés – közölte a jobboldali Breitbart News hírportál szerdán.

A cikk szerint a pakisztáni gyökerű amerikai ügyvéd, aki a múlt héten a demokraták philadelphiai konvencióján mondott beszédet, és a 2004-ben Irakban meghalt – az amerikai hadsereg hősi halottjaként számon tartott – fiára hivatkozva támadta Donald Trumpot, napok óta az amerikai közfigyelem homlokterében van. Az Észak-Karolinában élő jogász a philadelphiai pártgyűlés végeztével Washingtonba érkezett, s folyamatos szereplője az amerikai televíziós csatornáknak, ahol folyamatosan vádbeszédeket tart a republikánus elnökjelölt, Donald Trump ellen.

A Breitbart News most előhalászta Khan egyik korábbi írását, amelyben a jogász amellett érvelt, hogy az alkotmányt “mindig alá kell rendelni a saríának”.

A Clinton-kampánycsapat és az amerikai liberális sajtó által csak “pakisztáni amerikaiként” bemutatott Khizr Khan a saría törvénykezés doktrínájának szakértője. Szakértőként 1983-ban dicsérő szemlét írt egy könyvről, amely egy Kuvaitban az Emberi jogok az iszlámban címmel tartott konferencia előadásait tartalmazta. Khan külön kiemelte a konferencia fő szónokának, Allah K. Brohinak a beszédét. Brohi iszlamista jogász és az akkori pakisztáni diktátor, Zia ul-Hak tábornok egyik legszorosabb tanácsadója és minisztere is volt. Zia ul-Hakot a tálibok szélsőséges mozgalmának “atyjaként” is számon tartják.

Elemzésében Khizr Khan csodálattal írt Brohi emberi jogokról vallott felfogásáról, amely szerint az iszlám törvényeit megsértők jogosan megölhetők, vagy megcsonkíthatók, s Brohi szerint a férfiaknak is joguk van “helytelenül viselkedő” feleségüket megverni. Brohi miniszterségének időszakhoz kapcsolódik a dzsihadisták inkubátoraiként számon tartott medreszék (Korán-iskolák) létrehozása és a saría bevezetése is – írta portál.

Khizr Khan, aki 1980-ban vándorolt be az Egyesült Államokba, nemcsak csodálattal írt Brohi jogfelfogásáról, hanem kifejezetten egyet is értett a saríáról vallott elveivel a portál szerint.

A Donald Trumpot az amerikai értékrend elárulásával is megvádoló pakisztáni-amerikai jogász szerint – amint ez az általa leírtak szövegösszefüggéséből egyértelműen kiderül – az emberi jogokat csakis a saría révén lehet garantálni. Erről Khizr Khan akadémiai értekezést is írt 1983-ban, miközben Szaúd-Arábiában folytatott kutatásokat, s elemzésében a Muszlim Testvériség nevű radikális iszlamista mozgalom két tudósát idézve érvelt – közölte a Breitbart News.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez