Észak-koreai zászló lesz a Holdon

Észak-Koreának újabban igen különös terve van. Pilóta nélküli rakétát tervez a Holdra küldeni, hogy az zászlót helyezzen el ott.

Mindezt az elkövetkezendő 10 évben szeretnék megvalósítani, ráadásul az ország űrkutatási hivatala további katonai műholdakat is pályára kíván állítani – derül ki a Reuters cikkéből.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei mindent megtesznek Észak-Korea rakétafejlesztései ellen, a tudósok további célokat tűztek ki maguk elé. Határozott törekvésük észak-koreai zászlót elhelyezni a Holdon – mondta Hyon Kwang Il, az észak-koreai űrkutatási hivatal kutatási részlegének igazgatója az AP hírügynökségnek. Állítólag a következő 5 éves tervben benne van az is, hogy Föld körüli pályára állítanak két kommunikációs műholdat.

„A kommunikációs műholdak használata lesz az alapja a Hold-küldetésnek is, melyet remélhetőleg 10 éven belül meg tudunk valósítani” – mondta Hyon.

„A termonukleáris bomba- és rakétatesztek ellen hozott nemzetközi szankciók nem fogják megállítani Phenjan fejlődését és terveinek végrehajtását” – tette hozzá.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez