Franciaországban nem jelenik meg az Iszlám fasizmus

A Németországban nagy sikert aratott könyvet egy kis kiadó akarta megjelentetni Franciaországban, de a főnöke visszalépett. Miért? Mert félti az életét!

Németországban az egyiptomi származású szerző rendőri védelem alatt áll. Hamed Abdel-Samad megsértődött, és a német sajtó nagy része igazat ad neki. A Der Spiegel szerint lehet nem egyetérteni az Iszlám fasizmus szerzőjével, de a téma mindenképp vitára érdemes. Vita pedig csak úgy lehetséges, ha az emberek elolvashatják a nagy vihart kiváltott könyvet.

Miről szól az Iszlám fasizmus? A szerző, aki egy egyiptomi imám fia és korábban a Muzulmán Testvériség tagja volt, párhuzamot von a politikai iszlám és az európai fasizmus között. Rámutat arra, hogy a Koránban is vannak olyan helyek, melyek alkalmasak arra, hogy a fasizmushoz hasonló tömegmozgalom eszmei alapjává váljanak. Amikor a Muzulmán Testvériség hatalomra került Egyiptomban Mubarak elnök bukása után, akkor az új rendszer sokban Mussolini és Hitler rendszerét idézte – legalábbis a szerző szerint.

Németországban érthető módon nagy vitákat váltott ki a könyv, hiszen több mint egymillió, jórészt muzulmán menekült érkezett nemrég a Közel-Keletről. Az iszlamista terrorizmus, mely Franciaország és Belgium mellett talán Németországban jelentette eddig a legnagyobb veszélyt, különösen nagy aktualitást ad ennek a könyvnek.

Ezért is rendelte meg a kis Piranha kiadó a könyvet Franciaországban – írja a Le Monde. Annak rendje és módja szerint ki is fizettek érte 12 ezer eurót. Szeptemberre tervezték a kiadást és augusztusra a propagandakampányt. Ehelyett a kiadó főnöke közölte: visszaléptek! Miért? Mert nem akarják a szélsőjobboldal malmára hajtani a vizet – mondta a kiadó feje. A sajtóértekezleten aztán kiderül: nem ez a fő ok, hanem az, hogy félti a maga és munkatársai életét. El akarják kerülni a Charlie Hebdo sorsát. A szatirikus lap szerkesztőségében az Iszlám Államra hivatkozó terroristák vérfürdőt rendeztek, mert a Charlie Hebdo korábban karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról. Az iszlám tiltja a próféta ábrázolását.

Nem jelenik meg az Iszlám fasizmus Franciaországban? Ez korántsem biztos. A Ring kiadó máris jelentkezett. Főnöke arra utalt, hogy az USA-ban megjelent a könyv, és nem váltott ki különösebb izgalmat. Dehát nem is Amerikában volt mészárlás a Charlie Hebdo szerkesztőségében…

iszlám

A nyitóképen a könyv szerzője a frankfurti könyvvásáron.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez