Kutyahússal számolná fel az éhínséget Kim Dzsongun

Nemrég fűzőversenyt is tartottak a fővárosban, hogy ezzel népszerűsítsék a kutyahús fogyasztását Észak-Koreában, ahol egyre nagyobb problémát jelent az élelmiszerhiány.

Az észak-koreai állami média, a KCBS már több mint egy hónapja csak a kutyahús jótékony hatásaira próbálja felhívni a lakosság figyelmet. Egy augusztus 6-án leadott rádióműsorban például arról volt szó, hogy a kutyahús nemcsak finom, hanem egészséges is, rengeteg energiát ad. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy a koreai gasztronómia tradicionális fogásai közé tartoznak a kutyából készült ételek – írja a koreatimes.

A kutyahús népszerűsítése érdekében még főzőversenyt is tartottak az észak-korai fővárosban, Phenjanban, ahol különböző recepteket mutattak be a nagyközönség számára. A kutyahúst ugyanis sokféleképpen el lehet készíteni, jellegzetes édeskés íze miatt viszont főként ragukat szoktak belőle csinálni.

dog-elixir2

Az észak-koreai vezetés a kutyahús népszerűsítésével gyakorlatilag azt próbálja beetetni a néppel, hogy ezzel magasabb szintre emelkedik az életszínvonal, az ország kulináris kultúrája, ami hozzásegíti Észak-Koreát a végső célhoz, egy civilizált szocialista állam létrehozásához.

Nemrég az észak-koreai állami TV (KCTV) arról is beszámolt, hogy újranyílt egy fővárosi étterem, ami csak és kizárólag kutyából készült fogásokat kínál. Ezt pedig fantasztikusan jó hírként tálalták, mondván: így lehetőségük van az embereknek arra, hogy még különlegesebb fogásokkal is megismerkedjenek.

dddd1

Az észak-korai kormány Youtube-os propagandaadóján pedig ősrégi korai enciklopédiákból idéztek, miszerint a kutyahús minden más húsnál több vitamint tartalmaz, fogyasztása pedig jótékonyhatással van a belekre és a gyomorra is. A csirkét, a kacsát, a sertést és a marhát ezért el kell felejteni. Persze arra is adtak tanácsot, hogy miként kell előkészíteni a kutyát a levágáshoz. Az enciklopédia szerint gyakorlatilag halálra kell verni, mert csak akkor lesz jóízű a hús. Ezután megkell nyúzni, majd kivéreztetni. Jó étvágyat hozzá.

 

Kép:Dailymail, koreandogs.org

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez