Orvosi hiba: mindkét veséjét kivették

A hibát elkövető délnyugat-kínai kórház orvosai beismerték bűnüket. Betegük nem igazán tudott vécére menni, miután eltávolították mindkét veséjét.

Li Hsziaobin 25 éves fiatalember megsérült egy autóbalesetben, így kórházba került, hogy megoperálják duzzadt jobb veséjét – írja az scmp.com. Azt azonban csak a műtét után 10 nappal közölték vele, hogy mindkét veséjét kivették. A műtét utáni napokban Li súlya drasztikusan nőni kezdett, 60 kilóról 83-ra hízott, és egyáltalán nem tudott pisilni.

Műtétje március 10-én volt, de csak március 20-án közölték vele az orvosok, hogy egy veséje sincs. A kórház szóvivője azt mondta az újságíróknak, hogy valóban orvosi hiba történt, vállalják a felelősséget. Li családja persze feljelentést tett és kártérítést követelt, amit később meg is kapott.

A bírósági döntés alapján a kórház 300 ezer jüant fizetett ki, illetve állták a veseátültetés költségeit egy nagyobb kórházban, Pekingben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez