Magyar Hollywood Miskolcon

A Bokor Balázs nagykövet (a többi között korábbi Los Angeles-i főkonzul) által szervezett Magyar Hollywood Túra 2016 miskolci állomásán Pressburger Imre Oscar díjas forgatókönyvíróra emlékeztek.

A miskolci születésű Pressburger Imre a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában 1942-ben, a 49. szélességi fok című filmért kapta meg az Oscar-díjat. Szülőházánál a Cinefest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál vezetőivel együtt koszorúztak a túra résztvevői. A Magyar Hollywood Túra miskolci állomása a Cinefest hivatalos programjának része volt.

dscf1028

A nap folyamán a városi könyvtárban volt egy könyvbemutató és beszélgetés a túra vendégeivel. Bokor Balázs “Az én Hollywoodom” című könyvét mutatták be, később jó hangulatú beszélgetést hallgathattak meg a résztvevők Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendezővel, Márton András színművésszel (aki szintén volt Los Angeles-i főkonzul) és a budapesti Raleigh Filmstúdió volt vezetőjével, Varga Gáborral.

Bokor Balázs és Márton András
Bokor Balázs és Márton András
Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező
Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező

Érdekes volt újra megnézni a “Légy” című animációs filmet, amiért Rófusz Ferenc 1981-ben megkapta a díjat. Az alkotó mesélt a gyártás körülményeiről, egy teljesen más technikai szintű korról.

dscf1138

A Magyar Hollywood Túra első része, amely során az észak-magyarországi helyszíneket járták végig, hamarosan véget ér, de tavasszal újabb 7 állomáson, valószínűleg dunántúli településeken emlékeznek meg a híres magyar filmesekről.

dsc_0090 dscf1052 dscf1157

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez