Pozsonyban az EU

Egynapos informális csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői ma Pozsonyban. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli. Az informális csúcson – amilyenhez hasonlóra legutóbb 2007-ben a lisszaboni szerződés aláírásakor került sor – 27 uniós tagország képviselteti magát, a találkozón Nagy-Britannia vezetői nem lesznek jelen.

A csúcstalálkozó az EU jövőjéről folytatandó, nyílt és közvetlen párbeszédre kíván lehetőséget adni a tagországok vezetőinek. A széles körű fórumon előreláthatóan több aktuális téma kerül terítékre, köztük elsődlegesen az unió állapota és jövője, ezen belül a migráció problémaköre, a biztonsági kihívások és a terrorizmus elleni harc, illetve a gazdasági és szociális biztonság, a foglalkoztatottság növelésének lehetőségei, valamint a Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépése (Brexit) utáni unió kérdései is.

A pénteken délelőtt kezdődő csúcstalálkozó időrendben három szakaszból áll, várhatóan ennek alapján vitatják meg az egyes témákat is. Hol és hová tart jelenleg az unió, illetve milyen válaszokat lehet és kell adni az uniós polgárok EU-val szembeni bizalomvesztésének jelenségére – ez lesz a csúcs első, a pozsonyi várban délelőtt tízkor kezdődő részének központi témája.

A találkozó második szakaszában a résztvevők egy dunai sétahajózáson vesznek részt, az ott tartott munkaebéden a Brexit utáni gyakorlati teendők megvitatása kerül napirendre. A harmadik panel ismét a pozsonyi várban zajlik, ez az EU következő fél évének gyakorlati tennivalóiról szól majd. A találkozót a résztvevők sajtótájékoztatóinak sora zárja, ezek este fél héttől kezdődnek az Incheba kiállítási központban.

Az unió maradjon a nemzetek Európája – ezt képviseli a magyar miniszterelnök a visegrádi országokkal együtt a mai, pozsonyi uniós csúcstalálkozón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: a Brexit utáni közösségről szóló tanácskozáson a közép-európai országok a legfontosabb feladatként jelölik meg a bolgár határvádelem támogatását, az uniós hadsereg szükségességét és a Frontex megerősítését. A V4-ek emellett egységesen állnak ki az európai költségvetési szigor mellett is – tette hozzá Lázár János.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez