Tűzszünet után – segélykonvojt lőttek Aleppó közelében

Már majdnem Aleppóba ért a szállítmány a régóta nélkülözőkhöz, amikor a légicsapás érte. 12-en meghaltak, segélymunkások és sofőrök.

Az egyik megfigyelő szervezet jelentését az ENSZ is megerősítette, de részleteket nem közölt. Mindössze annyit, hogy Umr el-Kubra mellett érte a támadás a konvojt. A megfigyelő szervezet ugyanakkor arról számolt be, hogy a dolog nem sokkal azután történt, hogy a hadsereg közölte: vége az amerikaiak és az oroszok által tető alá hozott tűzszünetnek. Washington jelezte, hogy ennek ellenére keresi az együttműködés lehetőségeit az oroszokkal. Ha már az Iszlám Állam ellen tervezett közös légicsapásokból semmi nem lesz az után, hogy az amerikaiak, mint mondják, az ISIS helyett tévedésből a szíriai hadsereg állásaira csaptak le vasárnap. A hírek szerint 60 kormánykatona vesztette életét.

A kölcsönös vádaskodások már akkor elindultak, Moszkva azzal gyanúsította meg Washingtont, hogy valójában az Iszlám Államot támogatja. Az amerikai külügyi szóvivő most azt közölte, hogy a segélykonvoj útvonala és célja ismert volt az oroszok és Damaszkusz előtt, a segélymunkásokat mégis megölték, miközben a szíriai nép sorsán próbáltak enyhíteni.

Az angliai székhelyű megfigyelő szervezet, a Syrian Observatory for Human Rights szerint a támadást vagy a szíriai, vagy az orosz légierő gépe követte el. Damaszkusz erre még nem reagált.

Az áldozatok a szíriai Vörös Félhold önkéntesei és sofőrjei. Az ENSZ illetékesei háborús bűnről beszélnek.

A konvojban haladó 31 teherautóból legkevesebb 18-at ért találat. A gépkocsioszlop 78 ezer embernek szállított segélyt. Egy szemtanú arról számolt be a Reuters-nek, hogy legkevesebb öt rakéta csapódott be a Vörös Félhold egyik létesítményénél parkoló konvojba.

Miután a szíriai hadsereg bejelentette, hogy vége a fegyvernyugvásnak, aktivisták szerint

Aleppóban és környékén kiújultak a  heves harcok. Az AFP tudósítója szerint a várost szinte szünet nélkül bombázzák. A kormányerők és a lázadók egymást vádolják.

Az Egyesült Államok és Oroszország ma újabb tárgyalási fordulóra készül New Yorkban.

A segélyek célba juttatása kulcseleme volt a fegyvernyugvási egyezménynek, Homsz tartományban meg is érkezett hétfőn egy szállítmány Talbiszeh városába. De a segélyek zöme megfelelő biztonsági garanciák híján még csak el sem indult a török határ mellől. Az ENSZ ugyan megkapta Damaszkusz hozzájárulását ahhoz, hogy konvojai elérjenek minden ostrom alatt álló vagy nehezen megközelíthető területet, de ezt többnyire nem tudta gyakorlatra váltani a biztonsági helyzet és adminisztratív késlekedések miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez