Miért szeretjük a koreai kultúrát mi, magyarok?

A magyarországi Koreai Kulturális Központ 2012-ben nyitotta meg kapuit, azzal a céllal, hogy az ázsiai ország kultúráját népszerűsítse. Programjaik azóta egyre több embert vonzanak – ez bizonyos szempontból kicsit a központ munkatársait is meglepetésként érte. B. Szabó Edina programszervezővel beszélgettünk, aki elmondása szerint képes lenne akár órákig mesélni Magyarország és Dél-Korea kapcsolatáról.

Mi lehet a telt házas rendezvények sikerének titka?

Sokszor elhangzik, hogy a koreai és a magyar kultúra közt nagyon sok hasonlóság van. Ez részben igaz, részben nem. A mentalitásban szerintem sok hasonlóság felfedezhető. Érdekes például, hogy miért szeretik a magyar nézők a koreai filmeket? A Koreai Filmfesztivál iránt óriási az érdeklődés. A koreai kollégák azt szokták mondani, hogy a magyaroknak nagyon fejlett a művészi érzékük, a koreai előadók pedig vallják, hogy még nem mutatták be úgy a művészetüket itt, hogy azt ne értő közönség fogadta volna. A magyar emberek egyébként is alapvetően nyitottak a különböző kultúrákra.

img_8313

Említetted a koreai-magyar mentalitást. Miben is vagyunk egyformák?

Szoktuk mondani, hogy „sírva vigad a magyar”. Az érzelmek kimutatása nálunk is, ott is nagyon fontos. A koreaiak – baráti, családi szituációban – éppen úgy szeretik kimutatni, ami bennük van. Híresek a vendégszeretetükről – ahogy mi is, ők is kedves, bőkezű vendéglátók. Érdekes, hogy ők is meg vannak róla győződve arról, hogy az ő nyelvük a legnehezebb a világon.

Tapasztalatod szerint mennyire könnyen fogadható be a koreai kultúra?

Láthatóan nem esik nehezünkre, hiszen ahogy egyre könnyebben elérhetők magyar nyelven az ilyen tartalmak, egyre nagyobb rajongói bázist tudhat magának a koreai kultúra mindegyik területe, gyakorlatilag minden korosztályban. Emellett egyre több fiatal választja magának az ELTE koreai szakát, és más egyetemeinken is növekszik a koreai diákok száma. Sok közös vonást lelhetünk a két nemzet történelmében és szenvedélyességében is – és vitathatatlanul kedveljük egymás ételeit.

Ezt az is bizonyítja, hogy a központot már többszörösen kinőttük, fenntartóink számára is meglepő látogatószámokat produkálunk. Lankadatlan a több száz nyelvtanuló, a remek gyermektánc csoport, a díjnyertes felnőtt tánccsoport, a folyton fejlődő K-pop táncosok, vagy a taekwondosok, a hihetetlen szépségeket alkotó képzőművészeti foglalkozásokon résztvevők lelkesedése. Folyamatosan telt házas a Koreai Filmklub, a KCulture Academy és annak Junior változata – valóban hosszú a sor, és még nem teljes…

12314460_1090264827653350_3738903225968840303_o

És mi érdekli Magyarországon az itt élő koreaiakat?

Koreában társadalmi elvárás, hogy egy fiatal sokat tanuljon, jó nevű egyetemet végezzen, ez a biztos jövő záloga. A magyar oktatás például nagyon vonzó számukra, nemcsak a jó híre, de a változatossága miatt is. Nagyon sokan például zenét jönnek tanulni, a központban is sok itt tanuló zeneművész ad koncertet. Képzőművészet területén is előkelő helyet foglalunk el, a központunk is helyt adott már több alkalommal koreai és magyar művészek együttműködésének. Legutóbb a Concept:ZERO projektnek volt kiemelkedő sikere, mindkét országban komoly médiavisszhanggal. Ugyanígy a koreai és magyar irodalmi szereplők együttműködését is kiemelhetjük, a közös felolvasóesteket, vagy az egymást inspiráló munkakapcsolatokat. Nyári programjaink között szerepelt az immár második Korea – Magyarország Kulturális Fórum, filozófiai és irodalmi programokkal, neves magyar és koreai vendégekkel. Ezeket erősíti a sokszínű ösztöndíj-paletta, kétoldalú oktatási megállapodások, vagy a koreai és magyar médiában megjelenő cikkek, a kulturális csereprogramok. De sok magyar nálunk tanul koreai zenét, koreai hangszeren.

11219451_1016479131698587_2727143219931596942_o

És a másik oldal? Milyen helyük van a magyaroknak Koreában? Ott mit tudnak rólunk?

Évtizedek óta létezik stabil gazdasági és kulturális kapcsolat a két ország között – és ahogy egyre egyszerűbben utazunk Koreába és vissza, egyre szélesebbre tárulnak az ajtók. Ismerik a komolyzenénket – sokan egyenesen Kodály Zoltán és Bartók Béla művein nőnek fel -, ismerik és kedvelik az irodalmunkat – Márai József, József Attila, Esterházy Péter -, ezeket néha sorozatokban is szerepeltetik, kihozva ezt a fajta tudást az iskolák falai közül. Egyre több turista érkezik hozzánk célirányosan, európai körútjaikba beillesztve Magyarország látványosságait.

Október 1-jén az együttműködés példájaként olyan cégek is színesítik a programunkat, amelyek bár nem koreai tulajdonúak, de komoly üzleti kapcsolatokkal rendelkeznek Koreában, ilyen például az Emirates légitársaság vagy a Kométa húsfeldolgozó vállalat. Mindkét cég komoly felajánlást tett a látogatóinknak: a légitársaság két fő részére ajánlott fel repülőjegyet Szöulba, a koreai exportra készülő császárhúst pedig most először kóstolhatják és vihetik haza a magyar vásárlók. Természetesen koreai cégek is képviseltetik magukat, a Hankook Tire és a KIA Motors is remek felvonulással és programmal készül.

Szeretnek itt élni a koreaiak?

Igen.

Miért?

Többen azt mondják azért, mert itt nyugalmasabb az élet. Könnyen barátkoznak, és szeretik a kultúrát – a mindig zajló fesztiválokat, a mindig elérhető művészeteket.

Milyen programokat terveznek a jövőben?

A Koreai Kulturális Fesztivált követően november 8 és 12 között lesz az immár IX. Koreai Filmfesztivál, ahol a tavalyihoz hasonlóan 500 forintos jegyáron érhetők el a filmek, és természetesen idén is készülünk meglepetéssel. Várhatóan ismét novemberben adunk otthont a már-már hagyományossá vált Jazz Korea nevű jazzfesztiválnak is, a következő év elején pedig szintén hatalmas fesztivállal indulunk az évnek.

(Visited 6 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez