Francia katonákat sebesített meg az Iszlám Állam első dróntámadása

Pokolgéppel felszerelt, álcázott drónt küldött át a harcvonalon Irakban egy, az Iszlám Államhoz köthető csoport, és a drón robbanásában két francia katona súlyosan megsebesült, két pesmerga harcos pedig meghalt – írta a Le Monde című francia napilap.

Minden bizonnyal ez volt az első alkalom, hogy az Iszlám Állam (IÁ) harcosai egy távirányítású repülő szerkezettel hajtottak végre támadást az Irakban harcoló francia különleges erők ellen.

Az ellenséges drón, amelyet még a levegőben elfogtak, a földre kényszerítése után robbant fel.

Az október 2-án történt támadásban további francia katonák is könnyebb sérüléseket szenvedtek – tette hozzá a Le Monde.

Franciaországnak mintegy 500 katonája vesz részt Irakban az Iszlám Állam szervezete elleni harcra létrehozott, Egyesült Államok vezette katonai koalíció műveleteiben.

A francia kontingens egy része a kurd pesmerga erők kiképzését segíti az ország északi részében.

A francia védelmi minisztérium – szokásos eljárásának megfelelően – nem kommentálta a Le Monde jelentését. Az iraki hadsereg bagdadi szóvivője nem tudta egyből megerősíteni a francia sajtóértesülést, a pesmerga forrásokat pedig egyelőre nem sikerült megszólaltatnia a Reuters hírügynökségnek.

A kép illusztráció.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez