Nem az a kérdés, hogy Skócia kiválik-e az Egyesült Királyságból, hanem az, hogy mikor

Ezt hangsúlyozta Skócia első minisztere pártjának kongresszusán Glasgow-ban.

Nicola Sturgeon asszony szerint a brit konzervatívok belehajszolják az országot a lehető legrosszabb kilépésbe az Európai Unióból. Ez a hard Brexit. Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia elhagyja az 500 milliós uniós piacot. Ezt Skócia semmiképp sem fogadja el – hangsúlyozta az első miniszter. Nicola Sturgeon elmondta: hard Brexit esetében népszavazást kezdeményez Skócia függetlenségéről. 2014-ben kikaptak a függetlenség hívei a népszavazáson, de akkor még szó sem volt arról, hogy Nagy-Britannia kiválik az Európai Unióból.

A skót dudák London ellen és Európa mellett szólnak

Skóciában a függetlenség hívei szívesen hivatkoznak William Wallace-ra, aki a középkorban az életét adta hazája függetlenségéért. A Braveheart című film az ő életét mutatta be – Mel Gibson nemzeti romantikára hajló felfogásában. Skócia európai kapcsolataira jó példa Stuart Mária, aki francia királyné is volt, mielőtt Skócia uralkodója lett. Őt unokatestvére, Erzsébet angol királynő lefejeztette, de fia I. Jakab néven a trónra lépett Londonban. Az ő gyermeke, I. Károly volt az első európai uralkodó, akit a parlament döntése nyomán lefejeztek. Még két Stuart király ült Anglia trónján, míg végül a forradalom elűzte a dinasztiát …

Skócia a brit birodalom része lett, de a hamu alatt mindig izzott a függetlenség parazsa

Jól mutatja ezt a futball: Skócia éppúgy a FIFA tagja, mint Anglia vagy Wales. A skót szurkolók – ha tehetik – Anglia ellen drukkolnak. De Skócia belülről is mélységesen megosztott. Jól érzékelhető ez egy Celtic-Rangers meccsen. A Celtic (melyet a skótok keltiknek ejtenek, hogy így utaljanak a kelta származásukra) a katolikus hagyomány folytatója. A Rangers viszont a protestánsok csapata. A két legjobb skót csapat párharca mutatja: az ötmilliós Skócia belülről is nagyon megosztott. Ugyanez a helyzet a függetlenség ügyében: jelenleg 47% híve annak, hogy Skócia maradjon az Egyesült Királyság része. 39% a kiválás mellett van. De ez a mostani helyzet: ha Nagy-Britannia csakugyan úgy válik ki az Európai Unióból, hogy búcsút mond az 500 milliós uniós piacnak is, akkor lehet, hogy a büszke skótok búcsút mondanak az Egyesült Királyságnak…

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez