Kémiai kasztrálással harcolnának a pedofília ellen Indonéziában

Az emberi jogokat tiszteletben tartják, de a szexuális bűntettek esetében nem ismernek pardont – mondják Indonéziában. A hónap elején fogadták el azt a törvényt, ami engedélyezi a pedofilok kémiai kasztrálását.

A téma nagy vihart kavart a parlamentben is, az Indonéz Orvosok Szövetsége szerint ugyanis sérti az orvosi etikát. Az államfő számára azonban, úgy tűnik, vannak ennél fontosabb szempontok is. Persze kérdés, hogy akkor ki fogja ezt az eljárást alkalmazni. A kémiai úton történő kasztrálás gyógyszeres hormonkezelést jelent, amelynek során tesztoszteronszint-csökkentő hormonokat adnak be az elítélteknek, így visszaesik a szexuális vágyuk. „Szerintem… ha következetesen alkalmazzuk a kémiai kasztrációt, csökkenni fognak a szexuális bűncselekmények, és idővel el is tűnnek” – mondta Joko Widodo elnök BBC riporterének.

A törvényjavaslatot, majd annak elfogadását szörnyű események előzték meg, melyek szintén bejárták a világsajtót. Április 2-án például egy 14 éves lány éppen hazafelé tartott az iskolából az Indonézia nyugati részén fekvő Kasiah Kasabun faluban, amikor egy férfiakból álló csoport ( közülük heten 18 év alattiak ), elfogta, kikötözte, megverte és sorozatosan megerőszakolta. A lány testét három nap múlva találták meg. A tettesek egy része már korábban is követett el szexuális bűncselekményt.

Az új törvény a kémiai kasztrálás mellett azt is tartalmazza, hogy a pedofilok mikrochippel jelölhetők meg – a büntetés mértéke  attól függ, hogy mennyire súlyos bűncselekményt követtek el.

Az eljárás különböző formáit a világ több országában alkalmazzák: Argentína, Ausztrália, Izrael, Moldova, Új-Zéland, Lengyelország, Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok is bevetette már a kémiai kasztrációt a szexuális bűnözők ellen.

Indonézia népszerű célpont a külföldi pedofilok számára is, az elmúlt évben egyedül Ausztráliából több, mint 100 utazót fogtak el, akikről kiderült, hogy kiskorúak ellen követtek el szexuális bűncselekményt.

A képen Joko Widodo elnök.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez