Több tucat falut foglaltak vissza a síita milíciák Moszul környékén

Síita milíciák saját bevallásuk szerint több mint 40 falvat foglaltak vissza az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől az észak-iraki Moszultól nyugatra eső területeken – mondta el szerdán Ahmad al-Aszadi, a félkatonai alakulatok szóvivője.

A szunnita dzsihadisták kezén lévő, ostromolt Tal-Afar városa azonban továbbra is tartja magát – tette hozzá.

A Moszultól 70 kilométerre nyugatra fekvő Tal-Afar a Szíriába vezető úton található, lakosságának többsége türkmén. A múltban számos alkalommal történtek  erőszakos összecsapások a település síita és szunnita lakossága között.

Az Irán által támogatott síita csapatok részvétele az immár több mint két hete tartó moszuli offenzívában sokakat érzékenyen érint, ezért az iraki kormányerők jelezték, hogy a körülbelül 1,5 milliós nagyvárosba nem fognak bevonulni sem a síita milíciák, sem a kurd harcosok, a pesmergák.

Eközben a keleti fronton, Moszul Gogdzsali negyedében folynak a harcok a sáncok mögött rejtőzködő szélsőségesek és az iraki elitcsapatok között. Az iraki hadsereg kedden első alkalommal lépte át Moszul város határát az offenzíva kezdete óta.

Segélyszervezetek továbbra is arra számítanak, hogy az ostromgyűrű szorosabbra vonásával és a harcok fokozódásával tízezrek hagyják majd el az észak-iraki nagyvárost.

“A legrosszabbra készülünk” – mondta szerdán Wolfgang Gressmann, a Norvég Menekülttanács (NRC) elnöke. “1,2 millió ember élete nagy veszélyben van” – tette hozzá.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) rámutatott, hogy a műveletek kezdete óta legalább 20 ezren hagyták el az iraki várost. Az ENSZ adatai szerint a dzsihadisták tízezreket hurcoltak el, hogy élőpajzsként használják fel őket a harcban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez