Kukkantsunk be a világ hálószobáiba

Mutasd a tárgyaidat, megmondom, ki vagy! Ha látjuk, ki hogyan és hol él, máris sokat megtudhatunk róla. Ezt vallja “Az én szobám” projekt készítője, a Dél-Afrikában született és Párizsban élő fotós-dokumentumfilmes, John Thackwray is. Akit leginkább az emberi jogok és a fejlődés, az emberek közti egyenlőtlenségek izgatnak. Azt szeretné, ha ezek mindannyiunkban tudatosulnának. Ezért arra kérte a saját nemzedékének tagjait a világ minden táján, hogy hadd fotózza le – a hálószobájukat.  És benne persze őket magukat.

A párizsi barátaival kezdte, meg 2010-ben, de aztán a projekt tovább nőtt. A 80-as, 90-es években született generáció a főszereplője, Franciaországtól a Közel-Keleten át Mexikóig vagy éppen Japánig. A fiatalokról nem csak képet készített: beszéltette is őket az életükről, arról, hogy mi foglalkoztatja őket, a tanulmányaikról, vallásról, erőszakról, szegénységről, környezetvédelemről, szerelemről. A hatéves projekt során 55 országban 1200 embert fotózott.

Fiúkkal és lányokat, gazdagokat és szegényeket, nagyvárosiakat és falusiakat. Diákokat, halászokat, mérnököket, parasztokat, taxisokat, háziasszonyokat. Egy dologra nagyon figyelt: hogy a büszkeségük és a méltóságuk sértetlen maradjon. Azt mondja, gyakran elképzeli, hogyan néztek volna ki ezek a fotók 20 évvel ezelőtt, a mostani alanyok szüleivel. Totál másképp – a világ iszonyatosan gyorsan változik. Ezért biztos benne, hogy a képei a jövő számára nagyon értékesek lesznek.

Mindegyik fotó elkészítésének más és más a története. Az emberek nem könnyen engednek be bárkit a hálószobájukba. Az ideje 95 százaléka arra ment el, hogy meggyőzze őket – meséli. A közösségi hálón, civilszervezetek segítségével, vagy személyesen, az utcán megszólítva a fiatalokat. Minden új országban először megbízható embereket kellett találnia, akik segítettek meggyőzni a helyieket arról: a projekt jó célt szolgál.

A fotózás előtt mindenki úgy rendezte el a tárgyait, ahogy akarta. Azt rejtett el, amit akart, és azt tett ki szem elé, amit szeretett volna. Néha kértek tőle néhány percet, hogy rendet rakjanak, máskor nem. Ami nem látszik a fotókon, az az, hogy rengetegen állják körül, miközben a képet készíti. Férjek, barátok, szülők, testvérek. Van, hogy tízen is tolonganak mögötte.

Van-e valami közös a világ hálószobáiban? Ezek igazán nem is kifejezetten hálószobák: inkább szobák, melyekben alszanak is – mondja. A legtöbben közös az internet-hozzáférés, a fiatal szaúdi lányéban éppen úgy ott van, mint az afrikai földművesében. Ennek a generációnak a tagjai kapcsolatban állnak egymással, így ő is sokukkal kapcsolatban maradt a projekt után is.

Hogy van-e kedvence a képek között? John azt mondja, kezdetben a kompozíció és a színek izgatták, aztán kezdett a fotók mögötti történetekre fókuszálni. Most azokat tartja a legjobb képeknek, amelyek mögött a legerősebb sztorik állnak. A fiatal szíriaiak portréi, akik egy libanoni menekülttáborban élnek, és mindenüket elveszítették a háborúban. A ruandai fiataloké, akik az 1994-es népirtást gyerekként élték át, és elmondták, hogyan ölték meg a családjukat. Az észak-mexikói börtönlakóké, akik a megbánásról beszéltek. A fiatal irániaké, akik több szabadságot szeretnének. De megragadta India spiritualitása, az oroszok vendégszeretete, a japán életstílus őrültsége is. És örül, hogy ezek visszaköszönnek a képein.

Világ körüli fotózása során sok mindenre csodálkozott rá. A nyelvekre, melyekből körülbelül 6 ezret beszélnek az emberek, és ez bizony néha megnehezítette a dolgát. A kultúrákra, arra, hogy bizonyos tájakon, például Afrikában az apa a főnök, az ő döntései megkérdőjelezhetetlenek. Miközben máshol, így nyugaton is a gyerekek a család központjai, a szülők sok mindent áldoznak fel értük – ha formálisan nem is, de valójában ők uralják a családot.

Amit megtanult a hat év alatt, az az, hogy a világot az egyenlőtlenségek és az egymásra nem figyelés teszik vacakabb hellyé, mint amilyen lehetne. Ezen kéne túljutni. Hisz az ő általa fotózott generáció formálja a holnapi világot – mondja.

A hálószobákban feltérképezett világot eddig kiállításon mutatta meg, most viszont könyvbe is  foglalta, a tavasszal megjelenő kötet már most megrendelhető. A címe “My Room, Portrait of a Generation”, vagyis “Az én szobám: egy nemzedék portréja”. Száz kép van benne, úgy válogatta össze őket, hogy tükrözzék a világ sokszínűségét.

A fotókon szereplők mellett ott állnak a történeteik is. Háborúról, örökbe fogadásról, tradicionális értékekről, vidékről városba költözésről, afrikai egységről például. Kis történetekből áll össze mindannyiunk nagy sztorija. Ahogy John írja weboldalán, a vizuális antropológia és a szociális fotográfia segítségével rádöbbenhetünk arra, mennyire különbözőképpen élünk, mennyire romboljuk a tradícióinkat és mennyire nőnek köztünk az egyenlőtlenségek. Minden berendezési és dísztárgy, vagy éppen a hiányuk információt ad arról, milyen élet zajlik egy-egy hálószobában.

A My room projekt a fiatalokról és a földrajzról szól. Miután tavasszal a könyv megjelenik, új munkába fog a fiatal fotós. A szerelemről és a történelemről.

Köszönet John Thackwray-nek a gondolatai megosztásáért és hozzájárulásáért a fotók közléséhez. A Facebook-oldalán még többet nézhetünk meg belőlük és tudhatunk meg a projektről.