Spanyolországban igazodnának: elegük van a 11 órás munkaidőből

Aki eddig irigykedett a sziesztára és a mediterrán munkarendre, az most felkaphatja a fejét – a spanyolok ugyanis egyáltalán nem szeretik a jelenlegi rendszert az országukban.

Bármennyire is jól hangzik a 2-3 órás ebédszünet, a napjuk így sokkal később ér véget, hiszen a reggel 9 órás kezdés után az irodát csak este 8-kor hagyják el. Így úgy érzik, sokkal többet dolgoznak, mint bárki Európában, hiszen ágyba csak éjfél körül kerülnek.

Ezt szeretnék most megváltoztatni: hétfőn a spanyol munkaügyi miniszter, Fátima Báñez benyújtotta a javaslatot, hogy a spanyol dolgozók legkésőbb este 6-kor tegyék le a lantot. A miniszter a nagyvállalatok és a szakszervezetek segítségét is kérte ehhez. A kormány is támogatja a munkaidő megváltoztatását, így jó esély van rá, hogy hamarosan vége lehet a Franco-korszak egyik hagyományának, ami nem a megfelelő időzónába helyezte a spanyolokat.

Hiába kellene ugyanis Spanyolországnak ugyanabban az időzónában lennie, mint az Egyesült Királyságnak vagy Portugáliának, 1942 óta mégis a közép-európaihoz tartozik. Akkor ugyanis Franco tábornok a náci Németországhoz igazította a spanyolok életrendjét.

Ennek a rossz döntésnek a következménye – legalábbis a spanyolok szerint –, hogy ők egy órával kevesebbet alszanak, mint a többi európai országban, aminek számos negatív következménye van az emberek egészségi állapotára és a családok életére, és a hatékony munkavégzést is gátolja.

A mostani nem az első eset, hogy a parlamentben is felszólalnak a témában, többször próbálták már ugyanis visszaállítani az eredeti életritmust, eddig sikertelenül. Most ismét kitűzték a célokat: vissza kell állítani az órákat egy órával, és bevezetni a 9-től 5-ig tartó munkarendet. Katalóniában egyébként már megszületett a döntés, a kormány azt ígérte ugyanis, hogy 2018 szeptemberével bevezeti az életet és a munkát egyensúlyba hozó, Európa többi országához igazodó munkanapot.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez