Több, mint 120.000 gyerek karácsonyozik otthontalanként az Egyesült Királyságban

Összesen 124.000-re tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik valamilyen átmeneti otthonban, hostelban, legrosszabb esetben pedig az utcán fogják eltölteni a karácsonyt Angliában. A sokkoló szám 10 százalékos emelkedést mutat a tavalyi évhez képest.

A helyi önkormányzatok és hivatalok 21.400 olyan családról tudnak, akik eredeti lakhelyüktől távol élnek, sokaknak pedig a karácsony sem fog másként telni – saját otthonuk helyett átmeneti szálláson kénytelenek eltölteni az ünnepeket.

A sokkoló adatok mögött a lakhatási lehetőségek beszűkülése, az árak megugrása áll, sokan ugyanis képtelenek kifizetni a magas lakbéreket, így hónapról hónapra vándorolni kénytelenek. A kormány hivatalos jelentése szerint 2014 óta 300 százalékkal nőtt meg azoknak a családoknak a száma, akiket nem tudnak hol elhelyezni, mivel egyszerűen nincsenek alternatív, lakhatásra kijelölhető helyek.

Ez különösen a gyerekekre van rossz hatással, hiszen a pszichológusok is gyakran hangsúlyozzák, hogy számukra különösen fontos a stabilitás a korai fejlődési időszakban. A szülőkre pedig szintén nyomásként nehezedik, hogy el kell hagyniuk megszokott környezetüket, vagy esélyük sincs tartós barátságok kialakítására.

Az Independent-nek nyilatkozó 17 éves lány, Kiera Piper már hat hónapja átmeneti otthonokban húzza meg magát partnerével és kisgyermekükkel. A fiatal család június óta háromszor költözött, legtöbbször hotelekből hostelekbe vagy fordítva, hiszen nincs pénzük albérletre. A karácsonyt egy hostelben fogják tölteni, ahol másokkal kell megosztaniuk a legtöbb alapvető szolgáltatást.

„Ez nem a legjobb hely, de az egyetlen dolog amit tenni tudunk, hogy megpróbáljuk a legtöbbet kihozni belőle, és előteremteni a karácsonyi hangulatot a gyerek kedvéért” – mondta a fiatal anyuka a helyzetükről.

Egy, a fiatalok hajléktalanságával foglalkozó szervezet vezetője szerint a helyzet évről évre egyre csak rosszabb lesz, de ebben nincs semmi meglepő. A növekvő munkanélküliség és a bérleti díjak ugrásszerű emelkedése ugyanis lehetetlenné teszi, hogy a fiatalok megtalálják azt a helyet, ahol hosszú távon élhetnének.

A szakember is úgy látja, hogy a hatóságok a hozzájuk forduló fiatalok legalább harmadának nem tudnak segíteni, és a jótékonysági szervezetek is egyre nehezebben birkóznak meg a helyzettel. Így a fiatalok százezreinek marad a hónapról hónapra élés és költözés, legrosszabb esetben pedig az utca és a hajléktalanság.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez