Jó üzlet a kígyófarm, de egy kicsit veszélyes

Az egyiptomi kobrakígyó mérge 15 percen belül öl. Kleopátra királynő is állítólag ezzel végzett magával.

A kígyófarmokon Kenyában a turisták izgatottan nézik, amikor a kígyóbűvölő a kobrával játszik. Ha rosszul számítja ki a mozdulatát, akkor a kobraméreg végez vele. Mások az afrikai óriáskígyókat mutatják be a nagyérdemű közönségnek. Egyszer egy ilyen kígyó összeroppantott egy óvatlan gondozót, mint egy kecskét. Nem ette meg. Csak épp halálra szorította…

Jelenleg 42 ilyen veszélyes kígyófarm működik engedéllyel Kenyában. Van, ahol több mint 1800 kígyót tartanak. Jó részük óriáskígyó, de szinte minden afrikai kígyófaj megtalálható. Nemcsak a turisták kedvéért foglalkoznak ezzel az életveszélyes szakmával: tenyésztenek is az állatkertek számára. Egy-egy szebb példány 100 dollárba kerül.

A BBC összeállításából kiderül: jó üzlet lehet a kígyófarm, ha valaki ért hozzá. És persze kell hozzá induló tőke. Legkevesebb 30 ezer dollár! Nagy pénz ez Kenyában. Mégis sokan belevágnak, pedig nem mindenki ismeri igazán jól a kígyók viselkedését. Az öregedő óriáskígyók például a korral egyre veszélyesebbek. A korábban békés kígyók pillanatok alatt rátekeredhetnek bárkire, és akkor az áldozaton már csak a csoda segíthet. A kígyókhoz nagyon kell érteni! Meg persze szerencse is kell: egy kígyóbűvölőt megmart egy kobra egy kígyófarmon Kenyában. Volt ugyan ellenméreg, de mire beadták, már deréktól lefelé megbénult…

Fotó: Wikimedia Commons

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez