Erzsébet királynő belevágott a pezsgőgyártásba

3000 üveggel palackoztak az első adag királyi nedűből, amit rögtön el is kapkodtak a vásárlók. A windsori birtokon készülő következő adagot az év végén hozzák forgalomba.

Angliában felívelőben van a pezsgőgyártás, országszerte szaporodnak a pezsgőpincészetek, és már 100 millió font felett van az iparág éves bevétele. A királyi család is kedvet kapott a szőlészethez: 2011-ben hét hektáros szőlőültetvényt hoztak létre a windsori Great Parkban, ahol 16.700 tő pinot noir, chardonnay és pinot meunier fajtájú szőlőt telepítettek.

Két évvel később, 2013-ban szüretelték azt a szőlőt, amiből az első adag pezsgő készült. A kétéves érlelést követően tavaly hozták forgalomba a 3 palackos, díszdobozos kiszerelést, amit csakis az interneten tudtak megrendelni a vásárlók, 75 fontért (27 ezer forint). Sejtések szerint a legtöbben jó beruházási lehetőséget láttak a termékben, és elképzelhető, hogy a jövőben majd magasabb áron fogják továbbértékesíteni, de a szakértők azt javasolják, hogy 2025-ig érdemes az italokat meginni.

A második adagra sem kell sokat várni: bár kicsit borsosabb áron, üvegenként 35 fontért lehet majd megvenni az idei év végén. A tervek szerint pedig tovább bővíti a királyi család a pezsgőgyártást: hat-hét éven belül évi 20.000 palackot szeretnének forgalomba hozni.

Erzsébet királyné azzal, hogy belevágott a pezsgőgyártásba, saját felmenői örökségét követi, hiszen már II. Henrik is termesztett szőlőt a windsori kastélyhoz tartozó birtokán a 12. században.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez