Malala szíve összetört

A fiatal pakisztáni aktivista Twitteren osztotta meg gondolatait az új amerikai elnök bevándorlókat és menekülteket érintő döntéseiről.

„Összetört a szívem, mert ma Trump elnök bezárja az ajtókat olyan gyerekek, anyák és apák előtt, akik az erőszak és a háború elől menekülnek” – írta alapítványának közleményében a legfiatalabb Nobel-békedíjas pakisztáni aktivista. Malala Juszufzai ezzel Donald Trump pénteki „extrém átvilágítás” intézkedésére, az egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazásának befagyasztására és az új amerikai elnök korábbi, bevándorlóellenes nyilatkozataira reagált. Arra kérte az amerikai elnököt, hogy ne fordítson hátat a világ védtelen gyermekeinek és családjaiknak.

A közleményben megosztott egy történetet egy Zaynab nevű barátjáról, aki Szomáliából menekült a háború elől, és mielőtt Amerika befogadta, élt Jemenben és Egyiptomban is. Most az Egyesült Államokban tanul humanitárius jogot és ügyvéd szeretne lenni, de legnagyobb vágya, hogy újra együtt legyen a fiatalabb húgával, akinek Egyiptomban kellett maradnia.

Malalát világszerte úgy ismerik, mint a lányok oktatásáért harcoló aktivistát. 2012-ben, amikor hazafelé tartott az iskolából, fejbe lőtte egy tálib fegyveres. Súlyos sérüléseket szenvedett, de felépült, és tovább harcolt a lányok jogaiért. Létrehozta saját alapítványát, 17 évesen megkapta a Nobel-békedíjat és 2015-ben iskolát is alapított a szíriai menekült lányoknak Libanonban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez