27 éve nem vett ki szabadságot a kínai Vaslady

Kína legbefolyásosabb üzletasszonyának választotta a Forbes magazin a 63 éves Dong Mingzsut, akit a kínai sajtó előszeretettel nevez Vasladynek vagy épp Dong nővérnek. Miért? Mert az ambiciózus üzletasszony minden feláldoz a cégért, ahova egyszerű eladóként lépett be, és ahol 2012 óta elnök-vezérigazgató.

Férje fiatalon, 1984-ben meghalt, azóta nem keresett újabb kapcsolatot. Egyetlen fiát a nagyira bízta. Még a diplomaosztó ünnepségre sem ment el! Egyetlen barátom sincs, mert nincsen rájuk időm – magyarázta a Vaslady egy üzleti kongresszuson. Megérte a sok áldozat? A cég mindenesetre virágzik: az üzleti forgalma tavaly több mint 21 milliárd euró volt. A munkatársak száma meghaladja a 70 ezret. Dong asszony cége a legmenőbb Kínában a légkondicionálás terén. Amióta a Vaslady áll a cég élén, a részvények árfolyama több mint a kétszeresére nőtt!

A cégért való önfeláldozásnak ez a példája nem általános Kínában, de nem is számít ritkaságnak. Sőt a cégek mindinkább elvárják a menedzserektől, hogy a hétvégén is figyeljenek és dolgozzanak, ha kell. A szabadságot pedig, melyet a Vaslady 27 éve nem vett ki, ne pihenésre használják hanem önképzésre. Így a gyorsan modernizálódó Kínában az egyik legnépszerűbb mesterség a bébiszitter! A karrierre koncentráló nők hajlandók igen szép pénzt fizetni egy jól képzett bébiszitternek. Ha az illetőnek diplomája is van és beszél angolul, akkor akár menedzserasszisztensi fizetést is kaphat. Miközben a menedzser mama magánélete a minimumra korlátozódik, hiszen a cég 120%-os elkötelezettséget vár el manapság a női vezetőktől épp úgy, mint a férfiaktól Kínában.

Fotó: Dong Mingzsu a Világgazdasági Fórumon (Flickr)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez