Ingyenes Wi-Fi zóna lesz a Mount Everest alaptábora

A nepáli kormány két nyolcezres hegy lábánál is ingyenes internetezési lehetőséget hoz létre a jövőben.

A Hindustan Times közlése szerint a Mount Everest és az Annapurna alaptáboraiban is elérhető lesz hamarosan az ingyenes internet. Pontos dátumot nem közöltek, de az valószínű, hogy idén tavasszal még nem lesz kész a rendszer. Az Everest alaptábora 5360 méter magasan így a világ legmagasabban fekvő wi-fi zónája lehet.

basecamp

Digambar Jha, a nepáli hírközlési hatóság vezetője közlése szerint az „Okumura-modellt” fogják alkalmazni a hálózat kiépítésekor, tehát alacsony költségű optikai kábelekkel biztosítják majd a nagy sebességű internetet. A speciális optikai kábelek ellenállóak a szélsőségesen hideg időjárással szemben, ezeket is használják majd a szolgáltatás létrehozásakor. „Már tárgyaltunk a projektről a Nemzetközi Telekommunikációs Unióval is, és pozitívan fogadták a hálózat kiépítésére vonatkozó terveinket” – mondta Digambar Jha a Hindustan Timesnak.

A vezető azt is kiemelte, hogy az internet kiépítésétől a turizmus fellendülését várják, de fontos szempont volt az is, hogy a kommunikáció fejlesztésével a mentőcsapatok munkáját is szeretnék megkönnyíteni.

A kereskedelmi expedíciók sátraiban jelenleg is van internetezési lehetőség a Mount Everest alaptáborában, a VIP szolgáltatásokért azonban borsos árat kell fizetni. Az ingyenes wi-fivel viszont bárki számára elérhető lesz az összeköttetés.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez