Szexszünetet is bevezetne az ebédszünet mellé egy svéd politikus

Javaslata szerint egy órát kellene adni a munkavállalóknak, hogy partnerükkel kiéljék nemi szükségleteiket, méghozzá a munkaidejük alatt.

A jobb kapcsolatokért és az egészség megőrzéséért van szükség az újításra a 42 éves, Övertorneåban tevékenykedő képviselő szerint. Úgy gondolja ugyanis, hogy a mai világban a párok nem töltenek elég időt egymással, így a szexszünettel sokat fejlődhetnének a társas kapcsolatok.

Bár az AFP-nek nyilatkozva azt is bevallotta: elég nehéz lenne ellenőrizni, hogy az előírt tevékenységgel töltik-e a munkavállalók az idejüket: „Nem lehet garantálni, hogy a dolgozó nem megy el inkább sétálni helyette” – jegyezte meg a politikus, majd azt is hozzátette, hogy a munkaadóknak bízniuk kell a munkavállalóikban. Nagy reményekkel néz a jövőbe, és nem lát okot arra, hogy javaslata ne léphetne életbe.

Érdekesség, hogy a munkára aligha tudnának hivatkozni a svédek a társas kapcsolatok megrontójaként, hiszen a finnek és a franciák után ők dolgoztak a legkevesebbet – átlag 1685 órát – a Coe-Rexecode kutatóintézet 2015-ös gazdasági felmérése szerint. A britek átlag 1900, a németek pedig 1847 órát dolgoztak 2015-ben – számolt be róla a The Local svéd kiadása.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez