Megálmodta, megalkotta – cementgyárból épített palotát a spanyol sztárépítész

Látott fantáziát a düledező, elhagyatott egykori gyárépületben, így ott hozta létre új otthonát.

Ricardo Bofill spanyol építész 1973-ban talált rá az első világháború idején épült cementgyárra Barcelona közelében, és rögtön felismerte a benne rejlő lehetőséget. Csapatával megvásárolta a különleges ingatlant, és elhatározta, hogy abban fogja kialakítani új munkahelyét és otthonát, a La fábricát.

Az ötletre most is sokan felhúznák a szemöldöküket, de az építész soha nem törődött a kételkedőkkel, helyette a kemény munkát választotta, aminek meg is lett az eredménye: közel 45 évvel később már az egykori cementgyárban él családjával. Ehhez persze sok évnyi munka és temérdek pénz is kellett, de a végeredmény magért beszél. A rideg kémények és csupasz betonfalak egészen életre keltek, új köntöst kaptak. Belülről most melegség jellemzi a tereket, kívülről pedig zöldbe borult a gyár: körülötte olíva- és eukaliptuszfák, a tetőn pedig gyepszőnyeg festették zöldre a komor épületet.

Az építész nem titkolt célja volt, hogy saját univerzumot hozzon létre, ami szemlátomást – az alábbi fotók alapján – sikerült is neki. Egy futurisztikus, az ökológiai szempontokat is szem előtt tartó lakó- és dolgozótér lett a végeredmény, amiről nem is gondolnánk, hogy előző életében ipari célokat szolgált ki.

Fotók: Facebook – Ricardo Bofill

 

000alafabrica1

000alafabrica2

000alafabrica3

000alafabrica4

000alafabrica5

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez