Kabul legnagyobb katonai kórházát érte támadás

Tűzharc alakult ki az épületben, orvosokra is lőttek a támadók. A kórház az Egyesült Államok Nagykövetségének közelében van.

A Reutersnek nyilatkozó orvos szerint fehér köpenyt viselő fegyveresek nyitottak tüzet a 400 ágyas létesítményben, és a jelenlegi hírek szerint két embert lőttek le. A kórház egyik dolgozója a Facebookra írta ki a következő üzenetet: „A merénylők bent vannak a kórházban. Imádkozzatok értünk.”

Ashraf Ghani afgán elnök szerint a Daud Khan Kórházat ért támadás eltaposta az összes emberi értéket: „A kórház egy minden vallás által elfogadott védelmi szerepet tölt be, és ha egy ilyet ér támadás, az olyan, mintha egész Afganisztánt támadták volna meg.” – kommentálta az elnök az eseményeket.

A merénylők számát 3 és 5 között becsülik, ők fegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverkezve jutottak be az épületbe, majd elfoglalták a 3. és 4. emeletet – erről a Reuters számolt be, idézve egy meg nem nevezett biztonsági dolgozót. Több robbanást is hallottak az épületből, a másodikat lövések is kísérték.

13 sebesültet szállítottak eddig más kórházakba a Tolo News televízió beszámolója szerint.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez