Rendőrök vitték a határra a török miniszterasszonyt, aki illegálisan akart kampányolni Hollandiában

Megmondtuk Kaya miniszternek: nem látjuk szívesen Hollandiában, hogy itt választási nagygyűlést tartson.

Miután felelőtlen viselkedésével megzavarta a közrendet Rotterdamban, ezért rendőrök kísérték őt a német határra – így összegezte Hollandia hivatalos álláspontját a kínos diplomáciai botrányról Mark Rutte miniszterelnök. Hollandiában pár nap múlva választásokat tartanak: a liberális miniszterelnök pártja késhegyig menő harcot vív a szélsőjobb erőkkel, melyek az iszlám veszélyre hivatkozva próbálják meg mozgósítani a közvéleményt.

Ebben a helyzetben érkezett Rotterdamba a török miniszterasszony, hogy a helyi török közösség előtt népszerűsítse Erdogan elnököt. Nem véletlenül választotta a családügyi miniszterasszony épp Rotterdamot, hiszen a nagy kikötőváros polgármestere muzulmán. Ahmed Aboutalep polgármester megállapodott a török főkonzulátussal, hogy nem rendeznek nagygyűlést. Ehhez képest többezer török tüntetett a főkonzulátus körül. A török diplomaták a szemembe hazudtak! – hangsúlyozta a polgármester. Akit különben Erdogan elnök náci módszerek alkalmazásával vádolt meg. A török elnök nem tudja, hogy mit beszél! A városomat a nácik porig bombázták 1940-ben – emlékeztetett Rotterdam muzulmán polgármestere. Az eset diplomáciai konfliktust robbantott ki Hollandia és Törökország között. Hasonló problémák Németországban és más uniós államokban is adódnak, ahol népes török közösség él, akik között kampányolni kívánnak Erdogan elnök miniszterei és egyéb magasrangú hívei. Rotterdamban végül vízágyúval oszlatták fel a tüntető törököket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez