Nem hagyhatja el Törökországot a betegeskedő írónő

A bírósági döntés szerint Asli Erdogan nem utazhat külföldre, annak ellenére, hogy orvosi kezelése ott lenne megoldható és több neki ítélt írói díjat is átvehetne. Bécs, Basel és Hollandia díjazta az idén 50 esztendős írónő műveit.

Az írónő – aki egyben emberi jogi aktivista is – az Ozgür Günden című lapnak dolgozott, de a sikertelen puccs után a szerkesztőség jelentős részét lecsukták. Azzal gyanúsították őket, hogy együttműködnek a betiltott Kurd Munkáspárttal. Az írónő tavaly júliustól az év végéig börtönben volt. Bár súlyosan asztmás és cukorbeteg, a börtönben semmiféle orvosi ellátásban sem részesült. Olykor még gyógyszert sem kapott. Emiatt a nemzetközi PEN Club többször tiltakozott.

A tiltakozások hatására az írónőt az év végén kiengedték a börtönből, de a vizsgálat vele szemben nem szűnt meg. Továbbra is terrorista propagandával vádolják. Az 50 éves írónő szeretett volna külföldre utazni, hogy ott átvegye a korábban neki ítélt díjakat, illetve gyógykezeltesse magát. A bíróság ezt a kérést megtagadta. Legközelebb júniusban tárgyalják az írónő és társai ügyét. Törökországban az igazságszolgáltatás nem független a politikai hatalomtól, de Erdogan elnök szeretné teljesen alárendelni a bírákat személyes hatalmának. A török államfő olyan vallási és nemzeti alapra hivatkozó rendszert készít elő, ahol mindenfajta bírálat könnyen megkaphatja a terrorista jelzőt és a vele járó súlyos ítéletet.

Emiatt az Európai Unió többször bírálta a török államfőt, aki a maga részéről szintén nem fukarkodik a bírálatokkal. Törökország több mint 40 éve várólistán van az EU-ban, de a jelenlegi körülmények között a belépésnek semmilyen reális esélye sincs. Sőt több európai vezető értelmiségi javasolja: Brüsszel végképp fagyassza be a kapcsolatait Törökországgal. Ez azonban nem lehetséges, mert a menekülthullám bármikor újra megindulhat, ha Erdogan elnök felmondja azt az egyezményt, melyet Merkel német kancellárral kötött.

Fotó: PEN International

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez