Fukusimában is lesz olimpiai helyszín 2020-ban

A térség felzárkóztatását akarják segíteni a szervezők azáltal, hogy baseball és softball mérkőzéseknek ad majd otthont egy, az atomkatasztrófa helyszínétől nem túl messze fekvő épület.

Új információk láttak napvilágot a 2020-as, tokiói olimpiáról. A tervek szerint a helyszínek között Fukusima prefektúra egyik stadionja is szerepel: az Azuma stadion körülbelül 70 kilométerre fekszik a Fukusima Daicsii atomerőműtől, ahol 2011-ben egy földrengés és az azt követő szökőár következtében megsérült a létesítmény védőburkolata, és nagy mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe.

000fuku
„Azáltal, hogy itt lesznek a baseball és softball események, Fukusima lehetőséget kap majd rá, hogy bemutassa felépülését a 10 évvel ezelőtti katasztrófából. Ugyanakkor ezáltal a hálánkat is ki tudjuk fejezni azoknak, akik segítették a térség újraépülését. Biztos vagyok benne, hogy a fukusimaiak is nagyon várják az olimpiai rendezvényeket.”- mondta Mori Yoshiro, a 2020-as olimpia szervezőbizottságának elnöke egy olimpiai sajtótájékoztatón a The Guardian beszámolója szerint.

Az ötlet akkor merült fel, amikor tavaly októberben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) elnöke, Thomas Bach találkozott Abe Sinzó japán miniszterelnökkel. Két hónappal később úgy tűnt, az említett mérkőzések mégsem itt, hanem Yokohamában kerülnek megrendezésre, de végül mégis Fukusima lett a befutó.

Addig azonban még bőven van mit fejleszteni. A prefektúra kormánya felajánlotta, hogy fedezik a 30.000 fős stadion felújítási költségeit, hogy az megfeleljen az olimpiai követelményeknek. A szomszédos Miyagi prefektúrában, ahol 2011 márciuásban 11.000 ember halt meg, szintén lesznek olimpiai események: itt a labdarúgó selejtező mérkőzéseket tartják majd meg, így tisztelegve az áldozatok emlékének.

Fotó: Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez