Kivégeztetné a FB-aktivistákat egy egyiptomi képviselő

Persze csak akkor, ha az államot bírálják a közösségi médiában.

Ahmed Refaat a kommunikációs és informatikai bizottság tagjai a kairói parlamentben. Az egyik egyiptomi oldalnak, a Parlmany-nak azt mondta: a közösségi média használói veszélyesebbek a kémeknél is. Ki kell végezni őket, ha a hatalom megdöntését akarják. Szerinte a kormány túl elnéző azokkal szemben, akik “online uszítanak az ország ellen”.
Mióta 2013 nyarán, alig egy év után megdöntötték a megválasztott elnök, Mohammed Morszi uralmát, az egyiptomi hatóságok az ellenzéki paletta minden színe ellen indítottak már kampányt. A Muzulmán Testvériség tagjai és támogatói után sorra kerültek a balosok, a civilszervezetek, az aktivisták, az emberi jogok védői, az újságírók, a művészek és azok a fiatalok, akik a közösségi oldalakon osztják meg különvéleményüket.
A világ legnagyobb Közel-Kelettel foglalkozó hírportálja, a Londonban szerkesztett The New Arab adatai szerint 40-60 ezerre tehető azoknak a száma, akiket Sziszi elnök idején vettek őrizetbe politikai okokból és Egyiptomban 13 új börtön épült, hogy kielégítse az igényeket.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez