Fatima: 13 évesen férjhez adtak egy 36 éves férfihoz

Szörnyű volt az egész, mert a férjem gyakran vert és meg is erőszakolt. Anyám, aki a házasságomat intézte, egyetlen szót sem szólt.

Apám Európában dolgozott egy autógyárban, nemigen törődött velünk – így számol be gyerekkoráról Fatima, aki Marokkó déli részén, Agadir mellett született egy kis faluban. Ott, ahol az évszázados törvények uralkodtak: házasság esetén meg sem kérdezik a gyerekmenyasszonyt, hogy mit szól hozzá?

Fatima megszökött a rémes házasság elől. A városba ment dolgozni. Munkásszállón lakott, ahol csupa hozzá hasonló lány között élt. A gyerekmenyasszonyokra kényszerített házasságok nem tartanak sokáig – vonja le a tanulságot abban az interjúban, melyet a párizsi Le Monde-nak adott.

Fatima ugyanis ma már francia állampolgár. Megismerkedett egy francia fiúval, aki egészen másképp viselkedett, mint a honfitársai. Figyelmes volt és kedves. Mindig kikérte a véleményét. Összeházasodtak és ma már Toulouse-ban élnek. Bár Toulouse Franciaország déli részén van, Fatima mégis csak úgy érezte, hogy mindjárt megfagy. A másik probléma az volt, hogy nem tudott jól franciául és semmilyen szakmával sem rendelkezett.

Ezért most beiratkozott a második esély főiskolára. Ez afféle népfőiskola, ahol nem kérnek érettségi bizonyítványt. Olyan tárgyakat oktatnak, melyek segítenek az álláskeresésben: informatikát, matematikát, francia nyelvet és szakmai ismereteket. Fatima úgy érzi: így valóban új életet kezdhet. Látogatóba se kíván visszamenni szülőfalujába Marokkóban, hiszen ott még ma is úgy adják férjhez a gyerekmenyasszonyokat, hogy senki sem kérdezi meg tőlük: mégis, mi a véleményük a jövendőbelijükről?

Képünk illusztráció / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez