Warhol Mao-portréja áron alul kelt el Hongkongban

A pop art pápája 1973-ban festette képét Mao Ce-tungról, aki akkor még élt és Kína teljhatalmú ura volt. A Sotheby’s aukciós ház 14 millió eurót szeretett volna a képért kapni, de végül 11,9 millióért kelt el a híres portré.

A kínaiak körében Mao elnök arcképe még ma is igen sok problémát vet fel – különösen az idén, amikor kongresszusát tartja az országot vaskézzel kormányzó kommunista párt.

Mao Ce-tung 1949-ben került hatalomra véres polgárháború után. Egészen 1976-ig uralkodott. E korszak halálos áldozatainak számát legkevesebb 30 millióra teszik. Köztük volt Mao elnök egykori helyettese, Liu Sao-csi is, aki bukása idején a Kínai Népköztársaság elnöke volt. Mao mauzóleuma ennek ellenére ott van Peking központi terén, a Tienanmen téren. arcképe pedig ott van a pénzen, a jüanon. Sok szobra is áll, még bár a legtöbbet már szép csendben lebontották.

Andy Warhol, a pop art szlovákiai származású pápája (1928-1987) azért kezdett el Mao-képeket festeni, mert Nixon amerikai elnök 1972-ben Pekingbe látogatott. Az USA és a kínai kommunista vezetés szövetséget kötött a nagy Szovjetunió ellen, és ezzel döntő fordulat következett be a világpolitikában. Warhol több tucat képet készített Mao elnökről. Ezeket Kínában mindig egy kissé gyanakodva fogadták. Amikor Sanghajban 2013-ban nagy Andy Warhol-kiállítás nyílt, akkor a kínai rendezők gondosan levették a falakról a Mao-portrékat. A mostani aukció Hongkongban azt igazolta: Warhol Mao-portréit még mindig nem értékelik igazán maguk a kínaiak …

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez