Minden jel terrorakcióra mutat – zárva a belváros Stockholmban

Ezt hangsúlyozta Svédország miniszterelnöke. Stefan Lofven vidéki körúton járt, de a terrortámadás hírére azonnal visszatért a svéd fővárosba.

A teherautó sofőrjét keresi a rendőrség, mely lezárta a belvárost. A hírügynökségek három halottról és nyolc sebesültről számolnak be.

Az Al-Kaida 2010-ben adta ki a jelszót: az iszlamista terroristák hajtsanak teherautóval a tömegbe, hogy pánikot okozzanak! A legdrámaibb akció tavaly nyáron volt Nizzában, ahol éppen Franciaország nemzeti ünnepén hajtott bele a tömegbe egy iszlamista terrorista. 86 ember meghalt és sokan megsebesültek. A francia ügyészség épp most indított vizsgálatot arról, hogy vajon a fagylaltos kisteherautó hogy kerülhetett a nagyon forgalmas tengerparti sétányra Nizzában? Londonban március 22-én a Westminster hídon történt hasonló merénylet. Az ötödik halálos áldozat tegnap veszítette életét. A fiatal román turistanő a hídról a Temzebe zuhant. Emiatt vérrög keletkezett az agyában. Azonnal megműtötték, de most mégiscsak belehalt a londoni terrortámadásba.

A világ vezető politikusai egyre másra fejezik ki az együttérzésüket. Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: Európa egyik legnyitottabb és legsokszínűbb nagyvárosát érte támadást. Franciaországban épp a nizzai támadás miatt különösen nagy a szolidaritás. Arról nem is beszélve, hogy csúcspontján van az elnökválasztási kampány, melynek egyik fő témája a terrorizmus. A szakértők épp a napokban tettek le egy jelentést Hollande elnök asztalára arról, hogy még mindig nem elég hatékony a terrorelhárítás Franciaországban. Ennek egyik okát abban látják, hogy európai szinten nem megfelelő a koordináció, vagyis túlságosan lassan jutnak el a fontos információk a terrorelhárító szolgálatokhoz. Miközben a terroristák globális kategóriákban gondolkodnak és cselekszenek, addig a terrorelhárító szolgálatok még mindig a nemzeti keretekben működnek, holott létfontosságú lenne az európai együttműködés a nagy terrorfenyegetettség miatt az Európai Unión belül.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez