Za križen, a félezer éves húsvéti hagyomány – tudósítás a Hvar-szigetről

A főként mesekönyvbe illő tengerpartjairól híres szigeten húsvétkor olyan többszáz éves szokást elevenítenek fel, amiért az ország legtávolabbi részeiből is képesek Hvarra utazni az emberek.

A nagycsütörtöki és nagypénteki körmenet egy különleges formája él Horvátországban, a Hvar-szigeten. A Za križen egy 500 éves húsvéti hagyomány, amelynek részeként egyszerre hat településen indul meg hat kereszthordozó nagycsütörtökön este tízkor Jelsa, Pitve, Vrisnik, Svirce, Vrbanj és Vrboska falvakból és városokból, hogy kezükben a kereszttel elérjék a szomszédos település templomát, ahol már a helyi pap várja őket. Az utolsó néhány tíz métert futva teszik meg. Ezt követően a templomba vonulnak imádkozni. Útjukon papok, a gyülekezet tagjai és helyi emberek kísérik őket, akik lámpásokat tartva, imádságokkal, énekekkel emlékeznek meg Jézus Krisztusról, aki meghalt az emberiség bűneiért.

Kereszthordozónak lenni nagy megtiszteltetést jelent a közösségben, van, aki már gyerekkorában jelentkezik a feladatra. Jelenleg a következő 30 évre elegendő jelentkező van, ami mutatja az esemény fontosságát a szigeten. Csak férfiak vihetik a keresztet és minden évben csak egy embert jelölnek ki a nemes feladatra a településeken. A körmenet során összesen 22 kilométert tesznek meg a kereszthordozók, akik között van, aki mezítláb teljesíti a távot. Nagycsütörtökön este és nagypénteken hajnalban érkeznek meg a templomokhoz, ahol a pap mellett hatalmas tömeg várja őket.

p1150245
A vrboskai kereszthordozó érkezése nagycsütörtök éjjel Jelsába

20170414_071132
Jelsa főterére megérkezik a helyi kereszt Nagypéntek reggel

Az UNESCO listáján is szereplő hagyomány miatt az ország minden pontjáról érkeznek húsvétkor Hvarra az emberek és maga a miniszterelnök is tiszteletét teszi az eseményen.

p1150256
Közös imádkozás Jelsa templomában

Fotók, videó: a szerző

 

(Visited 17 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez