Menekültek hozták vissza az életet egy dél-olaszországi faluba

Iraki kurd, gambiai, ghánai, nigériai és szenegáli menekültek és migránsok költöztek be a kihalófélben levő településre, amely így újra megtelt fiatalokkal és élettel.

Sant’Alessio lakosainak száma az elmúlt évek során 330-ra csökkent. A fiatalok elköltöztek, főként az idősebb generáció tagjai maradtak a településen. Három éve azonban újra megtelt élettel a kis dél-olaszországi falu, amikor megérkezett a migránsok és menekültek első csoportja.

A SPAR elnevezésű, menedékkérőket és menekülteket segítő projekt keretén belül ugyanis az addig üresen álló házak közül nyolcba összesen 35 embert költöztettek be.  Az iraki kurd, gambiai, nigériai, ghánai, szenegáli és mali bevándorlók között volt, aki családjával, volt aki egyedül érkezett, a közös bennük, hogy mindannyian egy új, jobb élet reményében hagyták el hazájukat és érkeztek meg Olaszországba.

Érkezésükkel a helyieknek is segítettek, hiszen az állam napi 45 eurós segélyt nyújt a menekülteknek, aminek nagy része a program szervezőihez megy, hogy fedezzék az ellátásukkal járó költségeket. Így az alapvető szolgáltatások is megmaradtak a településen, amik nagy eséllyel megszűntek volna a lakosság csökkenésével.

A The Local olasz kiadása szerint a menekültek és migránsok felzárkóztatását számos területen segítik, ennek eredményeként többen már saját lábukra álltak és voltak, akik el is költöztek. A helyiek közül heten pedig munkát kaptak a program keretében: ők szociális munkásként, olasz tanárként és kulturális mediátorként dolgoznak a menekültekkel és migránsokkal.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez