Már több mint ezren adtak szemüveget afrikai gyerekeknek

Alig egy hónapja, a Nőnek lenni jó konferencián indította útjára dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos a szemüveggyűjtést. Ma már több mint ezer darab várja, hogy útra kelhessen Afrikába.

A fiók mélyén lapuló, már nem használt szemüvegeddel visszadhatod afrikai kisgyermekek szeme világát – vallja dr. Jakkel Anna, aki a Magyar Afrika Társaság több orvosmisszióján is részt vett már a fekete földrészen, és azt tapasztalta, hogy bármilyen apró segítség emberek, köztük gyerekek életét változtathatja meg. Így az a szemüveg is, amit “kinőttünk” – mert romlott vagy éppen javult a látásunk. Vagy mert egész egyszerűen nagyobb lett a gyerek.
Útjára indult hát a szemüveg-projekt. Nem csak gyerekeknek: sok felnőtteknek való darab is összegyűlt. Maga a doktornő egy héttel ezelőtt már ezer okulárét vitt be a Magyar Afrika Társaság budapesti irodájába – ezeket mind vagy neki adták oda az adományozók, vagy a kecskeméti Ács optikában adták le, melynek a munkatársai vállalták, hogy segítik dr. Jakkel Anna misszióját.
anna
Aki a fővárosban kíván adományozni, az személyesen is beviheti a szemüveget az AHU irodába. Ma már ott is naponta kapnak felajánló telefonhívásokat – meséli Orzói Zsuzsa protokollfőnök.
“Én is évek óta őrizgetem a fiam gyerekkori szemüvegeit, de tudom, sokkal jobb helyen lesznek afrikai kisgyermekeken, hogy általuk újra élvezhessék a tisztán látás élményét és boldogságát!” – mondja az egyik résztvevő. 
A doktornő fotózik is, gyakran szerveznek tálatokat afrikai képeiből.
A doktornő fotózik is, gyakran szerveznek tálatokat afrikai képeiből.

Amíg mások nyaralásra gyűjtenek, addig dr. Jakkel Anna arra, hogy újra kimehessen Afrikába önkéntesnek, gyógyítani. 56 évesen vágott neki a dzsungelnek gyerekéleteket menteni. Mint orvoskollégái, ő is szabadsága alatt vállalja ezt a szolgálatot, és a költségek egy részét is maga állja. Mára már öt ilyen misszióban vett részt.
Először Kongóban volt, a menekülttáborban. Újságban látta meg, hogy orvosokat toboroz az AHU. Úgy érezte, változtatna az életén, és eljött az alkalom. Egyszer mindenkinek el kell mennie, megújítania magát – vallja. Mint egy zarándoklatra. Megélni az ottani közösségi élményeket. Azt, hogy mennyire leegyszerűsödik az élet, amikor semmijük nincs az embereknek, így veszíteni valójuk sem.
anna5
Dr. Jakkel Anna a tervek szerint idén újra útnak indul a Magyar Afrika Társasággal. Megint Ugandába megy és megint nem üres kézzel. Szemüvegek már biztos, hogy lesznek a poggyászában.
(Visited 38 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez