Klasszisokat vár Budapest, klasszisok várják Budapestet – Zsen Csien

Alig múlt 15 éves, amikor a nyakába akasztották Rióban az olimpiai aranyat. Most sem sokkal több a Csengduban, Kínában született műugrónő, aki topfavoritként érkezik a budapesti vízes vébére.

Csodatiniként emlegetik világszerte Zsen Csient. A női toronyugrásban 15 évesen és 180 naposan olimpiai bajnoki címet szerzett műugró riói teljesítménye nem volt előzmények nélkül: egy évvel korábban, a kazanyi FINA Világbajnokságon ezüstérmes lett, majd megnyerte a FINA Világkupát. De magabiztosságával, technikájával addigra alaposan lenyűgözte már a közönséget több rangos nemzetközi versenyen is.

 

A csengdui lány először tornászni kezdett szülővárosában, ám amikor hat évesen megismerkedett a műugrással, szülei egyetértésével a váltás mellett döntött. 2012-ben, 11 évesen már szerepelt a kínai bajnokságon, mi több, alig maradt le a dobogóról, a negyedik helyen végzett toronyugrásban. Akkor került be hazája válogatottjába.

Két évvel később már az övé volt az aranyérem, és a nemzetközi porondon is letette a névjegyét: a FINA Műugró Grand Prix mexikói állomásán a torony egyéni és páros első helyét is bezsebelte, és más viadalokon is remekelt.

2015-ben a kazanyi FINA Vb-re már úgy érkezett Csien, hogy a riválisok számoltak vele, de azt nem gondolták, hogy két tinédzser között dől el az aranyérem sorsa: a kínai végül a második helyen zárt a 16 éves észak-koreai Kim Kuk Hjang mögött.

2016 viszont már egyértelműen az ő éve volt, februárban Rióban megnyerte a FINA Világkupát, néhány hónappal később pedig ugyancsak mindenkit maga mögé utasított az olimpián. A riói játékok legfiatalabb aranyérmese volt, ráadásul egyedül ő kapott 90 fölötti pontszámot legalább az egyik ugrására (valójában háromra is) a teljes műugrómezőnyben.

Akkor azt mondta az újságíróknak: elég jól sikerültek az ugrásai, bár nem voltak igazán tökéletesek, legalábbis a saját elvárásaihoz képest. Mert hogy ő maximalista – tette hozzá. “Fiatal vagyok, de nyertem. Azt hiszem, mostantól még keményebben edzem majd. Keményebben dolgozom, a jövőmre koncentrálok.”

Az olimpiai bajnok és világkupa-győztes még mindig nagyon fiatal, a 17. FINA Világbajnokság idején is még csak 16 éves lesz. A Duna Arénában július 18-án és 19-én láthatjuk majd Zsen Csient – a budapesti vb-n ekkor rendezik majd a női toronyugrás selejtezőjét, illetve döntőjét.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez