Rákkeltő kozmetikumok: 110 millió dolláros kártérítésre kötelezték az egyik óriáscéget

Egy virginiai nő javára ítélte meg a bíróság az összeget a Johnson&Johnsonnal szemben. A nőnél ugyanis petefészekrákot diagnosztizáltak és ezért ő a cég hintőporát hibáztatja.

A 62 éves Lois Slempnél 2012-ben diagnosztizálták a petefészekrákot, ezután ő beperelte a Johnson&Johnson óriáscéget. Az ok: az általuk gyártott hintőporon nem tüntették fel az összetevők között a talkumot – azaz ismertebb nevén zsírkövet – ami a nő szerint összefüggésben lehet betegségének kialakulásával.

A bíróság Lois javára döntött, és 110 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a céget. A J&J-re rendesen rájár a rúd az utóbbi években, ez ugyanis nem az első eset, amikor ilyen nagy összeget kellett kifizetnie egy per miatt. Az USA TODAY szerint korábban már kötelezték őket 72 millió, 70 millió és 55 millió dolláros kártérítésre, hasonló okokból.

A perek bizonyításánál több esetben is úgy találták, hogy ugyanaz az összetevő tehető felelőssé több halálesetben, ennek hatására sorozatosan a sértettek javára dönt a bíróság. A cégnél mégis tagadják, hogy összefüggés lenne a zsírkő és a rák kialakulása között, és azt állítják, hogy a tudományos bizonyítékok hiánya miatt fellebbeznek a döntés ellen. A botrányok hatására egy közleményt azért kiadtak arról, hogy mélyen együttéreznek azokkal, akik petefészekrákban szenvednek. A hintőpor pedig maradt az üzletek polcain.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez