Dél-Korea adja ki a kémfőnökét – követelik északon

A merényletre állítólag 2014-ben került volna sor. A dél-koreai hírszerzés a CIA-val együttműködve beszervezett egy észak-koreai munkást, aki Oroszország távol-keleti részén dolgozott. Az ő feladata lett volna az, hogy meggyilkolja Észak-Korea diktátorát valamelyik nagy katonai parádé alkalmából.

A merényletből – ha valóban terveztek ilyet Szöulban – nem lett semmi. De miért most, három évvel később állt ezzel elő Észak-Korea? Mert Dél-Koreában fordulat történt: az eddigi jobboldali irányzatot baloldali váltotta fel. Az új elnök egyik első dolga volt, hogy bejelentse: hajlandó elutazni Phenjanba is, ha ezzel elősegíti a békét. Az új államfő máris leváltotta Dél-Korea kémfőnökét, aki elődjének bizalmi embere volt.

Észak- és Dél-Korea még mindig hadiállapotban van egymással, mert 1953-ban csak fegyverszünetet kötöttek a felek. Azóta számtalan merényletkísérletet terveztek mindkét oldalon a másik fél vezetőinek likvidálására. Dél-Koreában a vezérkari főnök kidolgozott egy tervet, mely irányzott rakétacsapással pusztítaná el Kim Dzsong Unt és vezérkarát abban az esetben, ha az észak-koreai diktátor beváltaná fenyegetését és atomháborút indítana Dél-Korea ellen. A dél-koreai lapok azt is megírták: már az országban gyakorol az a különleges amerikai kommandós alakulat, mely 2011-ben eltette láb alól Oszama bin Ladent Pakisztánban.

Az észak-koreai akciókat a déli vezetők ellen általában csírájukban elfojtják, miután Észak-Korea az informatika terén katasztrofálisan elmaradt a világtól. Ettől függetlenül Észak-Korea titkosszolgálata nemrég megmutatta: képes gyilkosságra külföldön is! Az észak-koreai diktátor féltestvérét mérgezték meg északi ügynökök Malajzia fővárosának repülőterén. De ez már a múlt. Amióta baloldali elnököt választott Dél-Korea és az közölte: a béke érdekében ellátogatna Phenjanba, azóta Kim Dzsong Un tanácsadóinak főhet a fejük. A háborús fenyegetőzés után vajon áttérhetnek-e a tárgyalásokra? Az ifjú diktátornak fel van adva a lecke: mihez kezd, ha ezúttal a külvilág nem fenyegetőzik, hanem békejobbot nyújt Észak-Koreának?

Fotó: Flickr

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez