Ingyen használhat több, mint 100 épületet Olaszországban az, aki felújítja

Kastélyok, világítótornyok, farmépületek és kolostorok várnak új, átmeneti gazdájukra országszerte.

Új turisztikai stratégiája részeként hirdetett új programot az Állami Vagyonvédelmi Hivatal és a Kulturális Örökség Minisztériuma Olaszországban. Összesen 103 épület megszerzését tették ingyenessé, ha az új tulajdonos vállalja, hogy saját költségén, turisztikai célból felújítja vagy átalakítja azt. A program célja, hogy a túlzsúfolt városokból a kevésbé ismert térségekbe irányítsák a turizmust. A The Local olasz kiadásának nyilatkozó Roberto Reggi szerint „a régóta használaton kívül lévő privát és köztulajdont képező épületeket szeretnék alkalmassá tenni zarándokok, túrázók, turisták és biciklisták fogadására” – mondta a vagyonvédelmi hivatal munkatársa a lapnak.

Annak, aki kedvet kapott a beruházáshoz, nincs más dolga, mint átnézni az elérhető épületek listáját az Állami Vagyonvédelmi Hivatal honlapján, majd kitalálni, mit szeretne vele kezdeni és pályázni. A kormány elsősorban olyan 40 év alatti vállalkozókat keres, akik jogosultak az „Art bonus” adókedvezményre. A sikeres pályázók 9 évre kapják meg a haszonélvezeti jogot az ingatlan felett, és további 9 évre meghosszabbíthatják azt. Aztán bérleti joghoz juthatnak, azt pedig akár 50 évre is meg lehet hosszabbítani.

A The Local szerint a következő két évben további 200 ingatlant vonhatnak be a projektbe, amennyiben az sikeres lesz. Ez azonban nem az első ilyen kezdeményezése az olasz kormánynak a régi épületek megmentésére. Az elmúlt két évben a “Lighthouse Project” részeként 30 világítótornyot bocsájtottak aukcióra, azzal a feltétellel, hogy azokat hotelekké és más vendéglátóegységekké alakítják a turizmus fellendítése érdekében.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez