Királyi fogadtatást kap Trump Szaúd-Arábiában

Három csúcstalálkozó vár Rijádban az USA elnökére, aki korábban eléggé sommásan vélekedett a muzulmánokról.

Először Szalman királlyal találkozik, majd az USA régi szövetségeseivel, az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamainak irányítóival. Végül pedig egy iszlám-amerikai csúcson 50 muzulmán állam vezetőinek mondhatja el Donald Trump, hogy mit is gondol valójában az iszlám szerepéről a világban. Miért e nagy lelkesedés Donald Trump iránt, hiszen ő ki akarta tiltani a muzulmán államok polgárait az USA-ból, mondván, hogy túl sok közöttük a terrorista? Rijád azért öltözött amerikai zászlódíszbe, mert Szaúd-Arábia uralkodója annyira utálta Barack Obama politikáját, hogy abban bízik: ezután csak jobb jöhet! Obamának főként az arab tavaszt rótták fel. Leginkább azt, hogy hagyta megbukni a Nyugat olyan régi barátait, mint Mubarak Egyiptomban, illetve Ben Ali Tunéziában. Ez utóbbi Szaúd-Arábiába menekült és nem is adták ki, pedig még Obama is közbenjárt ezért…

Szaúd-Arábia és az USA világképe egybeesik – fejtegette Szaúd-Arábia külügyminisztere. Adel el-Dzsubeir szerint Amerikának továbbra is vezető szerepet kell játszania a világban – együttműködve olyan régi szövetségesekkel, mint Szaúd-Arábia vagy Törökország. Ugyanakkor szembeszállni Iránnal és Szíriával, valamint a nemzetközi terrorizmussal. Rijádban tapsoltak, amikor az amerikaiak rakétacsapást mértek Aszad elnök hadseregének egyik támaszpontjára. Rijádba 50 muzulmán állam vezetőit hívták meg – köztük van például Szudán elnöke, akit háborús bűnökért elítéltek – de sem Irán, sem Szíria nem kapott meghívót! A szunnita-síita szembenállásban  Trumptól azt várják, hogy állást foglal az előbbiek mellett. Ugyanakkor ott lesz a szaúdi fővárosban Irak síita miniszterelnöke, aki az USA támogatását élvezi.

Nem lesz tehát könnyű dolga Trumpnak első nagy külföldi útja során. Ezért is viszi magával lányát és vejét. Jared Kushner kiváló izraeli kapcsolatokkal rendelkezik és ezért tanácsadóként is igen hasznos lehet. Szaúd-Arábia uralkodóját nem zavarja, hogy Kushner ortodox zsidó és a kedvéért Trump lánya is áttért a zsidó hitre. Izraelt ebben a helyzetben szövetségesnek tekintik Szaúd-Arábiában, ahol a régi szövetségesi kapcsolat megerősítését várják Donald Trumptól. Nem ingyen: Szaúd-Arábia több mint 300 milliárd dollár értékben kíván fegyvereket venni az USA-tól – írja a New York Times, mely szerint Trumpot elsősorban üzletembernek tartják Rijádban, aki mindennél fontosabbnak tartja azt, hogy Amerika jól járjon.

Fotó: Rijád zászlódíszben / Twitter

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez