Ebédelj, mint egy király – mivel kínálták Trumpot Rijádban?

Azt már a vizit előtt bejelentették, hogy királynak kijáró fogadtatásban részesítik az Egyesült Államok elnökét Szaúd-Arábia fővárosában, ahol három csúcstalálkozón is részt vesz. Most megtudhatjuk, hogy nézett ez ki – az asztalnál.

Donald Trumpék szombaton vettek részt hivatalos ebéden az Al-Jamamah palotában, Szalman király rezidenciáján. Az Arab News című lapnak sikerült megszereznie a menüsort. Igazán senkit sem lepett meg, hogy az amerikai elnököt, a feleségét, Melaniát és lányát, Ivankát ugyancsak kényeztették a szaúdi királyi udvarban.

kaja

 

Extravagáns, a világ konyhaművészetének több szeletét felvonultató menüről ír a rijádi lap. Az előétel egy szicíliai caponata és burrata saláta volt (az előbbi egy lecsóféleséget, az utóbbi mozzarella szerű sajtot rejt), bazsalikomos olajjal meglocsolva. Mellette Beluga kaviár blinivel és citromos tejszínnel. Ez után parmezános rizottót szolgáltak fel libamájjal vagy borjúsültet karamellizált hagymával és szarvasgombával. Főételként báránykotlettet választhattak napon szárított paradicsomból készült pürével és más köretekkel. Vagy egy igazi arab fogást, a szaúdi csirkés rizst, a kabszát, de volt a kínálatban a sivatagi királyság nyugati partvidékéről származó szayadia (fűszeres rizzsel és karamellizált hagymával kínált sült hal) is. Ami pedig a desszertet illeti: toszkánai csokoládétorta, datolyafagylalt és datolya-alma turmix zárta a menüsort.

kaja2

Forrás: Arab News

 

 

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez