Így nézne ki Donald Trump, ha szíriai menekült lenne

Egy szíriai festő új megvilágításba helyezte az amerikai elnököt: alkotásán kimerült, gyerekét a kezében tartó menekültként ábrázolja Donald Trumpot.

Abdalla Al Omari különleges sorozatot készített a világ vezetőiről. Donald Trump és elődje, Barack Obama, Angela Merkellel, Bassár el-Aszaddal, Vlagyimir Putyinnal és a világ többi vezető politikusával együtt, menekültként szerepel a szíriai festő képein, ezáltal bemutatva azoknak az embereknek a sorsát, akiknek a háború miatt menekülniük kell hazájukból. Hat évvel a szíriai háború kezdete után, több, mint 5 millió szíriai él menekültként az ENSZ jelentése szerint. A gyermekek nagy része mentális problémákkal küzd, az őket ért hatások miatt. 000syrian

„Kezdetben a saját tapasztalataim vezéreltek és a harag, amit éreztem – hasonlóan bármely szíriaihoz, akinek menekülnie kellett, amikor a szíriai helyzet fokozódott. Az elejétől kezdve azt akartam ábrázolni: hogyan néznének ki ezek a nagy egyéniségek, ha ugyanabban a helyzetben lennének, mint a menekültek.” – mondta a művész a Huffington Postnak készített videójában, majd azt is elmondta, hogy saját festményein keresztül akart üzenetet küldeni azoknak a vezetőknek, akik részben felelősek a szíriai tömegek elmozdításáért. “Talán rájönnek majd, milyen érzés sebezhetőnek lenni, amikor tükörbe néznek, ha ezt magukon keresztül látják.” – fogalmazott a festő. Ő maga 2011-ben menekült el hazájából, majd Belgiumban kapott menedékjogot. Jelenleg Brüsszelben él, és két évet dolgozott a sorozatán, amit most egy galériában állítottak ki, Dubajban.

000syrian4 Fotók: Instagram – abdalla.al.omari

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez