A Facebook cenzúrázni fogja a terrorista tartalmakat

Végre lépéseket is tesznek majd annak érdekében, hogy megfékezzék a közösségi oldalon terjedő terrorista propagandát.

Több európai ország kormánya kérte korábban a Facebook vezetőitől, hogy találjanak ki valamit a közösségi oldalon megjelenő terrorista tartalmak eltüntetésére, melyeket a terroristaszervezetek, köztük az Iszlám Állam is radikalizálásra és toborzásra használ fel. Hozzájuk csatlakozott nemrégiben a Fülöp-szigetek elnöke is, Rodrigo Duterte, aki az iszlamista lázadók oldalainak megszüntetését kérte – azokon ugyanis harcra buzdítják az ország muzulmán lakosságát a keresztény többség ellen. A Facebooktól pedig meg is jött a válasz: bejelentették, hogy a közeljövőben konkrét lépéseket is tesznek az ügyben.

A BBC-nek adott interjúban Monika Bickert, a vállalat globális irányelvekért felelős igazgatója elmondta: elkötelezettek amellett, hogy az említett tartalmak eltűnjenek és ne is kerülhessenek ki az oldalra. A cégnél 150 ember foglalkozik jelenleg a terrorista tartalmakkal, köztük ismert szakértők, ügyészek, ügynökök, elemzők és mérnökök is. A FB-vezető ugyanakkor azt is elismerte, hogy nagy kihívást jelent a probléma, amire a mesterséges intelligencia fejlesztésével remélhetőleg mielőbb megoldást találnak majd. Az algoritmusaik ugyanis most még nem elég jók ahhoz, hogy megértsék a különböző szövegek kontextusait, ezért a fejlesztések mellett a nagyszámú szakértői gárdára támaszkodnak, hogy minél előbb biztonságos legyen az oldal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez