A turizmus nagyobb probléma Barcelonában, mint a munkanélküliség

A közvéleménykutatások szerint legalábbis a helyieket jobban aggasztják a városba látogató tömegek, mint az, hogy nincs munkájuk.

Barcelona városvezetése pénteken publikált egy felmérést, amely 800 helyi lakos megkérdezésével készült és magában foglal olyan témákat is, hogy mi zavarja a legjobban az embereket a hétköznapokban. A válaszokból kiderül, hogy az egyre magasabb bérleti díjak, a zaj és az utcán áramló tömegek, a hagyományos boltok eltűnése egyre jobban irritálja azokat, akik a központi részein élnek a városnak. Ezek olyannyira zavaró tényezők, hogy a megkérdezettek 19 százaléka jelölte meg őket elsődleges problémaként, miközben a munkanélküliséget csak 12.4 százalék.

0000barcelona

Az eredmény nem túl meglepő, hisz az 1,6 millió lakosú Barcelona évről évre egyre több látogatót vonz: csak tavaly 9 millió turista töltött el legalább egy éjszakát valamelyik barcelonai hotelben a hivatalos jelentések szerint, ehhez azonban még hozzájön az a körülbelül 30 millió látogató, aki másfajta szállást választott (például Airbnb-t).

0000barcelona2

Az alpolgármester, Gerardo Pisarello az AFP-nek azt mondta, hogy a probléma nem a turistákkal van és turista-fóbiáról sem lehet beszélni Barcelonában. A turizmus ugyanis továbbra is a város egyik vezető bevételi forrása 14 százalékkal, és 65.000 munkahelyet is köszönhetnek az ágazatnak. Egyszerűen csak a helyiek általános közérzete változott meg, ezért viszont kénytelenek közbeavatkozni. Barcelona polgármestere, Ada Colau már lépett is, megtiltotta, hogy új hotelek nyíljanak a városközpontban és súlyos pénzbírságot is kiszabott azokra a szolgáltatókra, akik annak ellenére hirdették a kiadó szállásokat, hogy azoknak engedélyük lett volna a turisták elszállásolására.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez